Úgy terjedhet a tudás, mint a pletyka

Fotó: Thinkstock / Thinkstock

-

Ragadt már önökre rossz szokás? Rászoktak a toll pörgetésére, az asztalon dobolásra vagy valami hasonló apró, levetkőzhetetlen, de idegesítő dologra? A jelenség oka a közösségi tanulás, amit akár a javunkra is fordíthatunk, ha egyszer teljesen megértettük.


Az MIT 2001-ben alapított Humándinamika Laboratóriuma  az életünk összes aspektusát befolyásoló, egyre gigászibb mennyiségű adat (Big Data) és a különféle hálózatok  társadalomra gyakorolt hatásait vizsgálja. Az adatbázisok és az azt kitermelő hálózatok a 2008-as pénzügyi összeomlástól kezdve, az arab tavaszon át az NSA-botrányig, érzékeny változások eredői. De hiába a sok kutatás, az információdarabkákat egyelőre csak nagyon ritkán tudjuk úgy összerakni, hogy választ kapjunk a problémák okára, orvoslásuk mikéntjére. A laboratóriumban erre tesznek kísérletet. A Különvélemény csúcstechnológiáit idéző megoldásaik egyike az adatbányászatot magasabb szintre emelő, komoly számítógépes kapacitást igénylő valóságbányászat (reality mining) például szenzorokkal összegyűjtött információkból, rögzített mobiltelefon-beszélgetésekből kivonatol az emberi viselkedés, közösségi interakciók előrejelzésére alkalmas mintázatokat. A valóságbányászat és a hálózatok összefüggéseit elemző új matematikai módszerek eredményei alapján kidolgozott elmélet sorvezetőül szolgálhat az ilyesféle kérdések megválaszolásában: hogyan hozzunk létre együttműködő, eredményes és kreatív szervezeteket, miként működhetnek hatékonyan a kormányok, hogyan védekezzünk online támadásokkal szemben.



A sokak szerint régóta a jövőben élő laboratóriumalapító, Alex „Sandy” Pentland több mint tíz esztendő kutatási eredményeit összegezte új könyvében, amelynek címe Közösségi fizika: hogyan terjednek a jó gondolatok – egy új tudomány tanulságai. A szinte minden eredeti elképzelésre ráaggatott „új tudomány” kifejezés ugyan túlzás, az viszont tény, hogy a „közösségi fizika” (social physics) valóban új elmélet az információ mikro- és makroszintű terjedéséről és az emberi interakcióról. Magát a kifejezést egyébként a „szociológia atyja”, a pozitivizmus elindító Auguste Comte (1798-1857) használta először. Pentland az információterjedés két nagyon eltérő típusának összjátékára, kölcsönhatásaira fókuszál. Az új gondolatok iránti nyitottság, a felfedezés mindnyájunkban meglévő vágya az egyik. Az a fajta szemtől szembeni kommunikáció, amiben kulcsszerep jut a szavak nélküli információcserének; ezt nevezi elköteleződésnek. A szokások átvétele a közösségi tanulás által vezérelt folyamat, amelyet valójában nem papírból, hanem egymástól ellesve tanulunk. Ez persze kockázatos is – rászokunk valami rosszra, aztán nehezen szabadulunk meg tőle. A felfedezés sokkal kevesebb veszéllyel jár.


A laboratórium kutatásaiból kiderült, hogy nagyon fontos a kettő közötti egyensúly. Pentland példája az eToro online befektetői hálózat. 1,6 millió tag 10 millió tranzakcióját tanulmányozták.  A tagok megoszthatják egymással saját kereskedéseiket, utánozhatják egymást. A rendszerbe beépítettek egyfajta ösztönzési mechanizmust is: az utánzott mindig pénzjutalmat kap, viszont senki nem tudja megmondani, kinek a tranzakcióit másolták le. A játékelmélet törvényei érvényesülnek: a  „magányos” tagok soha semmit nem másolnak, míg mások csapdába esnek – tudtukon kívül nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, „kívülállóktól” viszont soha nem vesznek át semmit. A mindenfelé nyitottak sokkal több stratégia közül válogathatnak, és a kutatások kimutatták, hogy 30 százalékkal eredményesebbek a másik két csoportnál. A többi vizsgált szervezetet – bankot, katonai létesítményt, IT tanácsadó céget stb. – is hasonló dinamika vezérli. A szemtől szembeni interakció mindig növeli a hatékonyságot. Valószínűsíthető, hogy ugyanez az elv egy egész városra is érvényes: a GDP növekedés kapcsolatban áll a lakók közötti közvetlen kommunikációval.


De hogyan hasznosíthatók ezek a kölcsönhatások?

A kutatók étkezési szokások megváltoztatását vizsgálták. Két lehetőséget hasonlítottak össze: az egyikben akkor jutalmazták az önkéntes résztvevőket, ha bizonyos céloknak megfeleltek. A másikban viszont csak akkor, ha társaik is megfeleltek ezeknek a feltételeknek. Ösztönözni kellett őket. Az utóbbiak toronymagasan jobban teljesítettek: minimum kétszer, de előfordult olyan eset is, hogy tizenhatszor annyi jutalmat kaptak, mint az első csoport tagjai.

„Egyelőre még nem tartunk ott, mint a közgazdaságtan. Újabb száz év kell hozzá. Az irány viszont nagyon ígéretes.”