Tusk szerint nincs jövője a kvótarendszernek

Fotó: POOL / YANNIS KOLESIDIS

-

Az Európai Tanács elnöke szerint olyan megoldást kellene keresni, amelyet Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország is elfogadnak.


"A következő hetekben át kell vágnunk ezeket a hatalmas gordiuszi csomókat" – mondta Donald Tusk. "Az egyik ilyen a kényszeráttelepítés. Szerintem nincs különösebben jövője ennek a projektnek, de érdemes lenne keresni egy olyan megállapodást, amely nem ver éket Lengyelország és más visegrádi országok, valamint Európa többi része közé" – mondta az Európai Tanács elnöke.

"Ez az én, hogy úgy mondjam, vesszőparipám: közös nevezőre jutni, amelynek köszönhetően a külső határokon végzett közös tevékenységünket össze tudjuk egyeztetni az Európa-barát beállítottsággal."

Tusk azt mondta véget kell vetni "egy teljesen felesleges konfliktusnak a tagállamok között". Az Európai Tanács elnöke szerint nincs fontosabb az EU számára "külső határainak biztonságánál". "Több elszántságra, több pénzre, és nagyobb áldozatokra van szükség ahhoz, hogy ezt elérjük" – mondta Tusk.

A múlt hónapban lejárt az olaszországi és görögországi menekültek kötelező áttelepítésére kijelölt határidő. Lengyelország és Magyarország megtagadta az áthelyezésre váró menekültek befogadását, és Csehország is csak keveset vett át. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett ellenük.