Tusk: Az EU miatt leszünk gazdagok

Fotó: ThinStockPhotos / István Hajdu

2022-re a világ húsz leggazdagabb állama között lesz Lengyelország, köszönhetően az Európai Unió által folyósítandó támogatásoknak – mondta Donald Tusk kormányfő szerdán Varsóban.


Az „ambiciózus, de reális” célt a miniszterelnök azután jelentette be, hogy a kormány elfogadta azon keretprogramokat, amelyeken keresztül folyósítják majd az EU-támogatásokat a következő hét évben. Tusk szerint 2022-re Lengyelország egy főre jutó GDP-je el fogja érni az EU-átlag 80 százalékát. „Jelenleg Lengyelország egy főre eső GDP-je az EU-átlag 67 százaléka, míg amikor (2004-ben) beléptünk, még nagyjából 50 százaléka volt” – mondta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a következő évek jelentős pozitív változást hoznak a lengyel családok életkörülményeiben. Az EU 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi keretterve alapján Lengyelország mintegy 120 milliárd euró értékben fog támogatásokat kapni Brüsszeltől a következő hét évben, ami a kétszerese az előző pénzügyi ciklus alatt folyósított összegnek. A kormány Tusk közlése szerint az EU-pénzeket elsősorban az infrastrukturális helyzet javítására, a kutatások támogatására, valamint az elmaradott régiók fejlesztésére tervezi fordítani. A miniszterelnök optimista várakozásai szerint 2020-ra 1,5 millióval fog csökkeni a szegénységi küszöb alatt élő lengyelek száma, 2022-re pedig az ország GDP-jének két százalékát költi kutatás-fejlesztésre, és gyorsforgalmi úthálózata kiterjedtebb lesz, mint Nagy-Britanniáé. Tusk ugyanakkor azt is hozzátette: nem valószínű, hogy az eurót 2020 előtt bevezetik. Lengyelország jelenleg a világ 24. legnagyobb gazdasága a Nemzetközi Valutaalap adatai szerint, de az egy főre eső GDP tekintetében csak a 48. a rangsorban (vásárlóerő-paritáson számítva). Az OECD becslései szerint tavaly mindössze 1,4 százalékkal növekedett a lengyel gazdaság, de idénre 2,7, jövőre pedig 3,3 százalékos növekedést jósol a szervezet.