Túl vagyunk a nehezén: már sehol sincs másodfokú riasztás

Fotó: MTI/MTVA / Varga György / MTI/MTVA / Varga György

-

Péntek hajnalban mindenhol visszavonta a viharos szél miatti másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ettől függetlenül az ország nagy részén csapadékra kell számítani.


Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében a szél óránként 70 kilométeres sebességű lehet, de a Balaton térségében és a Dunántúli-középhegység magasabb részein várhatók a legerősebb széllökések. Ezeken a területeken első fokú figyelmeztetés van érvényben péntek éjfélig. Az ország tizenhárom megyéjében és a fővárosban várható jelentős eső, illetve felhőszakadás. Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat, de a nap folyamán ugyancsak sok esőre lehet számítani Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében is. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyében, valamint a fővárosban felhőszakadás miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken egy-egy intenzív záporból, zivatarból rövid idő alatt eshet le 25-30 milliméternél is több csapadék. Az előrejelzés szerint pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 10 és 16, az ország többi területén 15 és 21 fok között alakul. Késő estére 9 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet.


Csütörtök estig több mint 60 milliméter eső esett

A ciklon érkezése óta csütörtök estig több helyen 60 milliméternél is több eső hullott, és a meteorológiai szolgálat több mérőállomásán is mértek 100 kilométer/óránál erősebb szelet (például Siófokon vagy Sopronban), a Kab-hegyen óránként 148,3 kilométeres sebességű szél fújt. Az erősen viharos széllökések mellett az országban több helyen sok eső is hullott. Az Yvette ciklon érkezése óta az Alföld déli részén csütörtök estig sokfelé 30-50 milliméter közötti csapadék esett le. Néhol 60 milliméternél is több, például Kübekházán és Szegeden. A legtöbb Kiskunhalason, 63,4 milliméternyi.