Trumpot a lánya helyettesítette a hamburgi csúcstalálkozón

Fotó: AFP / BRENDAN SMIALOWSKI

-

Az elnök tanácsadónak nevezte ki Ivanka Trumpot.


Donald Trump a lányát ültette be a világ vezetői közé a G20-csoport csúcstalálkozóján, és egy időre távozott a délelőtti munkatanácskozásról.



Erről először Szvetlana Lukas, az orosz elnök főtanácsadója, a csúcsértekezlet előkészítésében közreműködő orosz szakértők vezetője számolt be a Twitteren. Ivanka Trump a brit kormányfő és a kínai elnök között ült.

„Ivanka kíséri Trump elnököt” – írta előbb az orosz diplomata, majd a fényképet kísérő üzenetében hozzátette: „és helyettesíti Trump elnököt a G20-ak tárgyalóasztalánál, amikor (az elnök) kétoldalú találkozókra távozik”. A bejegyzést azóta törölhette a Twitterről.



Ivanka Trump tanácsadói tisztséget tölt be az édesapja mellett. Státusa azonban bírálatokat vált ki, főleg külföldön. „A politika keverése a családdal és az üzlettel, leginkább a nepotizmusra emlékeztet, nálunk ez elképzelhetetlen lenne" – mondta Sigmar Gabriel német külügyminiszter nemrég, amikor Ivanka Trump Németországba látogatott.