Trump nyilatkozatait magyarázza a Fehér Ház

Fotó: AFP/ANADOLU AGENCY / Samuel Corum

-

Az elnök "az erőszakot" ítélte el, de elfelejtette megemlíteni a szélsőjobboldalt. Még a republikánus politikusok is úgy gondolták, hogy ez kevés.


A Fehér Ház szóvivője szerint Donald Trump a fehér fajgyűlölőket és a neonácikat is elítélte. Bírálói szerint az elnök hibázott, amikor szombati nyilatkozatában általánosságban ítélte el az erőszakot, és nem nevezte meg a fehér fajgyűlölőket, a neonácikat és a Ku Klux Klan tagjait.

A szóvivő szerint amikor Trump "erőteljesen elítélte az erőszak, a fanatizmus és a gyűlölet minden megnyilvánulását, akkor természetesen ebbe beleértette a fehér fajgyűlölőket, a Ku Klux Klan tagjait, a neonácikat és valamennyi szélsőséges csoportot".

Vasárnap Ivanka Trump, az elnök lánya és tanácsadója is a Twitteren jelentkezett. "Nem szabad, hogy a társadalomban helye legyen a rasszizmusnak, a fehér felsőbbrendűségnek és a neonáciknak" – írta.

Az elnök szombaton először a Twitteren, majd nyilatkozatban ítélte el a Charlottesville-ben kirobbant, halálos áldozatokkal járó erőszakot. "A nemzet iránti szeretet és az egymás iránti jóérzés" jegyében egységre, összefogásra szólította fel az amerikaiakat. A felelősöket azonban nem nevezte meg, hanem általában ítélte el az erőszakot és a gyűlöletet. Ezért demokrata párti és republikánus politikusok egyaránt bírálták.

A virginiai városban egy konföderációs szobor eltávolítása miatt szervezett tüntetést az all-rightnak nevezett szélsőjobboldal. A városban ellentüntetők is felvonultak, majd egy szélsőjobboldali a tömegbe hajtott, egy embert megölve, többeket megsebesítve.

Chris Christie, New Jersey kormányzója és Trump támogatója a Twitteren azt írta: "elutasítjuk a fehér nacionalisták Charlottesville-ben is megnyilvánuló rasszizmusát és erőszakát, ez ellen minden vezetőnek fel kell emelnie a szavát". Marco Rubio floridai republikánus szenátor szerint "semmi hazafias nincs a nácikban, a Ku Klux Klanban és a fehér fajgyűlölőkben. Amerika éppen ennek az ellenkezőjét szeretné megtestesíteni". A coloradói republikánus szenátor, Cory Gardner is a Twitteren reagált: "Elnök úr, néven kell neveznünk a gonoszt. Ezek fehér fajgyűlölők voltak és hazai terrorizmusról van szó".

Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője azt mondta: "természetesen MINDEN gyűlöletet elutasítunk. De az elnök 'nem végezte el a munkáját' mindaddig, amíg nem ítéli el külön az alternatív jobboldal Charlottesville-i akcióját".

Virginia demokrata kormányzója, Terry McAuliffe vasárnap délelőtt részt vett Charlottesville-ben az egyik istentiszteleten és utána azt mondta: az elnöknek "erőteljesebben kell megnyilvánulnia" a fehér fajgyűlölők ellen. "Vannak itt nácik és azért vannak itt, hogy bántsanak amerikai állampolgárokat, nem is kérdéses, hogy az elnöknek annak kell neveznie őket, amik."

Michael Signer, Charlottesville demokrata polgármestere azt mondta, Trump kampánya felbátorította a rasszista csoportokat és maga Trump nem lépett fel ellenük kellő eréllyel. Ám szerinte "ez nem Trumpról szól". Az USA alapvető demokratikus értékeinek erodálódásáról van szó, de az emberek még változtathatnak ezen – mondta Signer.