Trump első intézkedésként meghirdette a hazafiasság napját

Fotó: AFP / MANDEL NGAN

-

Január 20-a, beiktatásának napját jelölte meg, Twitter-üzenete szerint azért, mert ismét az emberek irányítják a nemzetet. Egy perccel kinevezése után tették megjelent a Fehér Ház első közleménye is, eszerint a hivatalba lépett amerikai kormányzat korszerű rakétavédelmi rendszert szándékozik kifejleszteni az Iránból és Észak-Koreából indított esetleges támadások ellen.


A pénteken beiktatott Donald Trump első amerikai elnöki intézkedése a hazafiasság napjának meghirdetése volt, s aláírta kormányzata védelmi miniszterének kinevezését is.

Trump beiktatása után szinte azonnal proklamációt írt alá, amely szerint az Egyesült Államokban nemzeti ünnepként bevezetik a hazafiasság napját. Az ünnep január 20-ra esne, mert - mint az aláírás utáni Twitter-üzenetében fogalmazott - "2017. január 20-án az emberek ismét e nemzet irányítói lettek".

Aláírta Trump James Mattis védelmi miniszternek az amerikai szenátus által már elfogadott kinevezését, valamint formálisan megerősítette a kormánytagok jelölését is.
Még egy óra sem telt el a beiktatás után, és Donald Trump visszatért szokásához: Twitter-üzenetek egész sorát küldte szét.

Az elnöki hivatal honlapjára percekkel Donald Trump elnöki beiktatása után tették fel a közleményt, hogy az amerikai kormányzat korszerű rakétavédelmi rendszert szándékozik kifejleszteni az Iránból és Észak-Koreából indított esetleges támadások ellen.
A Fehér Ház honlapjának kinézete is megváltozott az új amerikai elnök beiktatása után, teljesen megfrissült, az egyetlen sajtóanyag egyelőre Trump beiktatási beszéde.