Trump az amerikai történelmet és kultúrát félti

Fotó: ANADOLU AGENCY / Omar Marques

-

Az elnök szerint inkább tanulni kellene a történelemből, a parkok és közterek pedig nem lesznek szépek.


Elítélte az amerikai elnök, hogy az USA több városában eltávolítják a konföderációs emlékműveket és szobrokat. Donald Trump a Twitteren azt írta: elszomorítja a szobrok eltávolítása, mert ez szétszakítja az amerikai kultúrát.

"Szomorú látni, hogy nagyszerű országunk történelmét és kultúráját szétszakítják gyönyörű szobraink és emlékműveink elmozdításával" – írta Trump. Szerinte nem lehet megváltoztatni a történelmet, de tanulni lehet belőle.

A polgárháború déli csapatainak katonai parancsnokairól azt írta: "Robert E. Lee, Stonevall Jackson – ki lesz a következő, Washington, Jefferson? Őrület!". Trump itt azzal próbált érvelni, hogy az államalapítóknak, azaz Washington és Jefferson elnököknek szintén voltak rabszolgái.

A rendszerint tömören és egyszerűen fogalmazó elnök ezúttal három bejegyzésben szólt szomorúságáról.





Az elnök szerint a városok és parkok már sosem lehetnek olyan szépek, mint a rabszolgatartó időkre és a déli államokra emlékeztető szobrokkal voltak.

A charlottesville-i zavargások után egyre több városban elbontották, vagy elbontani tervezik a konföderációs emlékműveket és szobrokat. Az USA-ban több mint 1500 ilyen emlékmű áll, köztereken, parkokban, bíróságok, vagy helyi törvényhozási épületek előtt.

Főként a déli államokban vannak, de előfordulnak a középnyugaton, vagy Pennsylvaniában, Massachusettsben, és azokban az államokban is – Montanában, Arizonában, Oklahomában –, amelyek az 1861 és 1865 között dúló polgárháború idején még nem is voltak az USA részei.

A héten először a dél-karolinai Durhamben ledöntötték a szobrot, az elkövetőket másnap elfogták. Keddről szerdára virradóra a marylandi Baltimore-ban eltávolították a konföderációs emlékműveket. Maryland kormányzója, Larry Hogan szerint Annapolisban annak a főbírónak a szobrát kell majd elbontani, aki 1857-ben határozatot írt a rabszolgaság fenntartásáról és a fekete amerikaiaknak járó amerikai állampolgárság megtagadásáról.

Lee tábornok ükunokája helyeselte a szobrok eltávolítását.