Trump a demokratákat okolja saját kudarcáért

Fotó: AFP / ROBYN BECK

-

Donald Trump az ellenzéki demokratákat okolja egészségügyi törvényjavaslatának kudarcáért – derül ki egy bennfentes újságíró friss írásából.


A The Washington Postnak író Robert Costa a blogjában beszámolt arról, hogy Trump péntek délután felhívta telefonon, és azt mondta neki a törvényről: „Helló, Bob, nos, épp most vontuk vissza.” Costa hangsúlyozta, hogy őt is meglepte az elnök hívása, először el sem hitte, hogy a Fehér Ház van a vonal végén.

Beszámolója szerint Donald Trump nyugodt volt, és azt mondta: megvárja, amíg az Obamacare – az előző elnökről, Barack Obamáról elnevezett és érvényben maradt egészségbiztosítási törvény – „szétrobban”, és azután „a demokraták úgyis hozzánk jönnek segítségért, s akkor csinálunk egy szép új törvényt. Soha nem mondtam, hogy 61 nap alatt lesz meg az új egészségbiztosításunk” – tette hozzá Trump.

Kétségtelen, hogy egyetlen demokrata párti képviselő sem voksolt volna a törvénytervezetre, de a republikánusoknak a képviselőházban is többségük van. Ha maximum 21 republikánus képviselő szavazott volna a javaslat ellen, a törvénytervezet akkor is átment volna. De ennél jóval több republikánus jelezte, hogy elutasítja, ezért a Fehér Ház még a voksolás előtt visszavonta a tervezetet. Az új törvényt tehát maguk a republikánusok buktatták meg.

A Republikánus Párt azóta ígérte, hogy lecseréli az Obamacare-t, amióta az 2010 januárjában érvénybe lépett. A törvényt sok demokrata párti politikus is bírálta, s a tavalyi elnökválasztási kampányban Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelöltje szintén kilátásba helyezte a törvény korrekcióját.

Az Obamacare-nek azonban a buktatói mellett erényei is voltak, amit az is bizonyít, hogy Donald Trump megőrzött volna belőle néhány elemet. A republikánusok radikális – ultrakonzervatív – szárnya azonban ez ellen lázadt fel, és ezért mondott nemet rá.

Az Obamacare előnye volt, hogy azokban a szövetségi államokban (például Alabamában), ahol egyetlen biztosító működött, állami beavatkozással teremtett konkurenciát, s nyomta le a biztosítás monopolárát. Hátrányaként jegyezték fel a szakértők, hogy kötelezővé tette minden amerikai állampolgárnak az egészségbiztosítás megkötését, s aki nem kötött biztosítást, azt pénzbüntetéssel sújtották. Ezt az amerikaiak elsöprő többsége a magánszférába történő helytelen állami beavatkozásként értékelte. A kötelezővé tétel jelentősen megemelte a járulékos költségeket, elsősorban az alkalmazottaiknak biztosítást fizető vállalatok számára, ezért sok cég nem vállalta tovább, hogy munkatársainak biztosítást fizet, az így hoppon maradtak viszont inkább az állami ellátásra hagyatkoztak, s ez a büdzsé kiadásait növelte. Viszont az Obamacare szankcionálás terhe mellett megtiltotta az egészségbiztosítóknak, hogy elutasítsák azokat a polgárokat, akiknek már van valamilyen komoly betegségük a biztosítás megkötésekor. Az Obamacare-nek ezt az elemét Trump törvényjavaslata is megőrizte volna.

A republikánus javaslat elutasítása után egyre-másra veszik számba az elemzők az Obamacare és a Trumpcare közötti különbségeket, felsorolva, hogy melyiknek ki a nyertese és a vesztese. A Trumpcare valószínű vesztesei lettek volna az alacsony jövedelműek, akiknek nem lett volna elég pénzük biztosításra, s mivel már nem kötelező, ezért az állami ellátásra sem számíthattak volna. Növekedett volna a biztosítási összeg az 50 és 64 év közöttiek számára, és elesett volna az állami támogatástól a Planned Parenthood nevű nonprofit szervezet, amely családtervezéssel foglalkozván finanszíroz művi terhességmegszakításokat is.

Donald Trump azonban külön szabályozta volna a gyógyszergyártókkal a gyógyszerárakat, és megőrizte volna az Obamacare egy-két elemét. Például azt, hogy ha valaki súlyos beteg (mondjuk, rákos), akkor a biztosítónak nem lehet elutasítania a szerződéskötést.

A Republikánus Párton belül létezik egy kicsiny, de érdekérvényesítésben erős csoport: az ultrakonzervatívoké. Ők azok, akik azt vallják, hogy például ha egy fiatalembernek nincs biztosítása, de autóbalesetet szenved, akkor nem szabad megmenteni az életét, mert az ő döntése volt, hogy nem kötött biztosítást, tehát maga döntött az életéről. Hasonlóképpen ez a csoport hirdeti azt is, hogy ha valaki az egészségbiztosítás megkötésekor már például rákbeteg, akkor nem szabad a magas kezelési költségeket ráterhelni a biztosítóra, így nem szabad szerződést kötni sem, a beteg fizesse ki a saját zsebéből a horribilis kezelési költségeket.

A republikánus képvelők e két csoportja – a Szabadság Caucus és a Növekedés Klub – támogatást kapott a milliárdos Koch testvérektől, akiktől Donald Trump viszont a kampányában soha nem fogadott el támogatást, s akik mindig is ellenezték Donald Trump elnökségét. A két testvér most az egészségbiztosítást ellenző republikánus képviselőknek minden segítséget megígért a következő választási kampányra is.

A Szabadság Caucus egyik tagja vasárnap már be is jelentette: bánja már, hogy a republikánus törvényjavaslat ellen lépett fel, ezért kilép a csoportból.

Az amerikai elemzők most azt latolgatják: vajon az egészségbiztosítási törvény kudarca – amely sokkal inkább a Republikánus Párté, mint Donald Trumpé – előrevetíti-e az elnök várható kudarcát más törvényhozási ügyekben, például az adóreformban is?

Mick Mulvaney, a Fehér Ház költségvetési igazgatója vasárnap egy televíziós interjúban azt mondta: a washingtoni politikacsinálás pillanatnyilag legyőzte a Fehér Házat. Hangsúlyozta: „az elnök a Fehér Házban képes kormányozni, ezt láttam a héten”. De képes lesz-e kormányozni ilyen körülmények között a Republikánus Párt? – tette hozzá.