Tragikus bányabaleset Kínában

Fotó: Szinva Csoport - Amphora Búvár Klub / Szinva Csoport - Amphora Búvár Klub

-

Legkevesebb tizenhárom bányász meghalt hétfőre virradóra sújtólégrobbanás következtében a délnyugat-kínai Jünnan tartományban, egy vájárt még keresnek - jelentette a kínai média.


A Huntutien nevű, magántulajdonban lévő szénbánya tárnájában 56 ember dolgozott, amikor a robbanás bekövetkezett, 42 embernek sikerült kimenekülnie. A hétfői lapok számoltak be arról, hogy egy szintén Jünnanban történt bányaszerencsétlenség áldozatainak a száma 21-re nőtt, s ott sem találnak még egy embert. A Hsziahajce bányát víz árasztotta el csaknem két hete. Az esettel összefüggésben eddig 11 különböző szintű, munkabiztonságért felelős kormányzati hivatalnokot függesztettek fel állásából, a bányavállalatnál hét embert vettek őrizetbe. Kína a világ legnagyobb széntermelője és szénfelhasználója, ahol évtizedek óta súlyos gond a bányabiztonság alacsony színvonala és a bányák engedély nélküli működtetése. Hivatalos források szerint tavaly 1049-en haltak meg bányabalesetekben, míg egy évvel korábban 1384, 2011-ben pedig 1973 volt az áldozatok száma. Az utóbbi években a kormány kis bányák ezreit záratta be, és megszigorították a hatósági ellenőrzéseket. Az idén 1725 kisebb bányára tesznek lakatot, aminek következtében 117,48 millió tonnával csökken az országos széntermelési kapacitás.