Török Zsolt feladta az Annapurna-expedíciót

Fotó: 4bakancs.com / 4bakancs.com

-

A hegymászó hazaindult a Himalájából, miután társait baleset érte és az időjárás is rosszra fordult.


Társai sorozatos balesetei után Török Zsolt is feladta az Annapurna-expedíciót. Az alaptáborban és a környéken összegyűjtötte a még meglévő felszerelést és elindult Letén keresztük Pokharába – közölte a VS.hu-val Barabás László, az expedíció magyarországi szóvivője. A hegymászó két-három napon belül érkezik meg majd Katmanduba, ahol részletesen beszámol majd a történtekről. „Három nappal azután, hogy minden kapcsolatunk megszakadt Zsolttal, ma társának, Cristian Tzecunak végre sikerült telefonon elérnie. Megtudtuk, hogy útban van Lete felé, ami egy kisebb település a Pokhara felé vezető úton. Nem egyedül van, a szakács és a teherhordók vele vannak, nem lehet semmi gond az úton" – tudta meg a szóvivő az aradi születésű mászó feleségétől. „A meteorológiai előrejelzések igaznak bizonyultak, heves esőzések kezdődtek a régióban és egy újabb kísérlet nagyon veszélyes lett volna"– fogalmazott Török Zsolt felesége, aki szerint a férje most Katmanduba tart, hogy az expedíció adminisztratív ügyeit is lezárja.