Tömegesen ítélik el a tüntetőket a venezuelai katonai bíróságok

Fotó: ANADOLU AGENCY / CARLOS BECERRA

-

A politikai és gazdasági válság miatt április eleje óta tartanak a tiltakozások Nicolás Maduro elnök és kormánya ellen.


Gonzalo Himiob jogászprofesszor, a Venezuelai Büntetőjogi Fórum nevű civil szervezet alapítója és vezetője a Twitteren azt írta, hogy 237-re nőtt a katonai bíróságok elé állított civilek száma, és 155 embert már el is ítéltek. A pereket katonai bíróságok folytatják le, mert a polgári ügyészek nem hajlandóak vádat emelni a tiltakozók ellen.

Venezuelát története eddigi legnagyobb társadalmi, politikai és gazdasági válsága sújtja. A világ egyik legnagyobb kőolajkészletével rendelkezik, viszont semmilyen más exportcikke nincs. Az olaj árának zuhanása miatt a gazdaság összeomlott, az infláció elszabadult.

Április eleje óta tüntet ez ellenzék előrehozott elnökválasztást követelve, a kormány pedig ellentüntetésekre bátorítja híveit. A szociális konfliktusokkal foglalkozó OVCS civil szervezet szerint május 9-éig 44 ember halt meg az erőszakba torkolló ellenzéki tüntetéseken, a sebesültek száma pedig az ezerhez közelít. A szervezet összesítése szerint április eleje óta 945 ellenzéki tiltakozás volt országszerte.

Maduro a minap bejelentette, hogy a válság rendezése érdekében alkotmányozó nemzetgyűlést hív össze, amely módosítaná az alaptörvényt. Az 500 tagúra tervezett gyűlés nagyobbik része feltehetően az elnök hívei közül kerül majd ki. Az elnök bejelentése tovább súlyosbította a helyzetet, az ellenzéki szövetség, a MUD elutasította a tervet.