Tölgyessy: a választás nem hoz döntő változást

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor

-

Tartósodhat az orbánizmus Tölgyessy Péter szerint, így a Fidesz-rendszer parlamenten kívüli eszközök használata felé terelheti az ellenzéket. A választás nem hoz döntő változást, bármennyire is ezt mondják a pártok vezető politikusai.


A politikai elemző, aki az SZDSZ és a Fidesz parlamenti frakciójában is ült, azt állítja, nehéz biztosat mondani a választás kimeneteléről. A rendszer a Fidesznek kedvez, és bár nem zárható ki szerény többségű baloldali győzelem, mégis a kormánypárt kétharmad körüli győzelme a legvalószínűbb. „A pártok főemberei és legelkötelezettebb hívei ismét szentül hiszik, hogy újabb sorsfordító voksolás előtt áll az ország. Valójában a 2014-es választás önmagában aligha hoz döntő változást. Az állampolgárok még kevéssé értik a Fidesz-rendszer lehetséges következményeit, így az orbánizmus tartós képződménye maradhat a közéletnek” - írja Tölgyessy a HVG hetilap ezen a héten megjelent elemzésében. A baloldali ellenzékről a következőket állapítja meg: Mesterházy Attila győztesen kerül ki az MSZP-n belüli hatalmi osztozkodásban. A szocialisták fiatal vezetői politikai vállalkozók módjára gondolkodnak. „Szeretnének jól élni, a nyilvánosság előtt szerepelni, hatalmat gyakorolni, ám különösebb elképzelésük az ország kívánatos jövőjéről már kevésbé van. A magyar társadalom iránt érzett felelősségérzetük messze kisebb, mint Nyers Rezső vagy Horn Gyula generációjáé volt. Lehetőség szerint mindenkor azt és úgy mondják, ahogy az ezzel foglalkozó szakértők maximalizálni remélik a számukra elérhető szavazók számát” - mondja az MSZP-ről Tölgyessy. Bajnai Gordon, bár jó szándékkal és a baloldal megújításával tért vissza a politikába, gyakorlatilag teljes kudarcot vallott. Karaktere, személyisége gyenge vezető arculatát alakította ki róla. Végül maga kezdeményezte a közös baloldali listaállítást. Gyurcsány Ferenc visszatérésével a baloldal szimbolikusan visszatért 2010 előtti önmagához. Gyurcsányról Tölgyessy úgy vélekedik, hogy „vérbeli polgárháborús vezérként felülmúlhatatlan az ellentábor minősítésének fokozásában. Olykor kifejezetten találékonyan fogalmazza meg a történések lényegét, ám ez annál rosszabb a valóságnak”. A „Mi változhat?" kérdésére Tölgyessy úgy válaszol, hogy könnyebb elképzelni a romlást, mint a gyors javulást. A Fidesz dinamikája a parlamenten kívüli eszközök felé terelheti az ellenzéket. „Ettől még Magyarország nem lesz egyből Ukrajna, ám ha ez a folyamat beindul, gyorsuló eszkalációját már nehezen lehet megfékezni” - jósolja Tölgyessy Péter.