Több száz magyar lehet Rodoszon, de nem sérültek meg a földrengésben

Fotó: MTI/AP / Heri Juanda

-

Nincs magyar sérültje az égei-tengeri földrengésnek a külügyminisztérium szerint. A csütörtök éjjeli katasztrófában kétszázan sérültek meg.


A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem tud magyar sérültről az Égei-tenger környékén - mondta Menczer Tamás sajtófőnök. Az éjjeli 6,7-es erősségű földrengésben ketten meghaltak, kétszázan pedig megsérültek, elsősorban Rodosz és Kosz szigetén.
Egy Rodoszon üdülő magyar család jelezte az athéni nagykövetségnek, hogy nem sérült meg senki. Segélyhívás nem érkezett a nagykövetségre. A konzulnál öt magyar regisztrált, közülük néggyel fel tudták venni a kapcsolatot, ők is jól vannak. Menczer azt is elmondta, hogy akár több száz magyar is üdülhet a görög szigeteken, de ők nem tudnak arról, hogy bárki is megsérült volna közülük.


A csomagtartóban is utazhattak a halálos balesetnél

A sajtótájékoztatón szóba került a szerdai németországi autóbaleset is, amiben három magyar életét vesztette. Ha a családok igénylik, a Külügyminisztérium segít a holttestek hazaszállításában - mondta Menczer.
Az autóban hatan utaztak, a három sérültet kórházba szállították. Ketten túl vannak az életveszélyen, a harmadik sérült viszont még mindig az intenzív osztályon van. Az utasok mindannyian Németországban dolgoztak, Menczer viszont arról nem beszélt, hogy az újságok azt írják, az egyik ember a csomagtartóban utazott.