Több száz, embercsempészek által hátrahagyott gyerekre bukkantak

Fotó: MTI/Varga György / MTI/Varga György

370 gyereket hagytak maguk mögött az embercsempészek Mexikóban. Az Egyesült Államokba vitték volna őket.


A mexikói hatóságok által felfedezett gyerekek Latin-Amerika különböző országaiból származnak, és fejenként 3000-5000 dollárért cserébe szöktették volna őket át az amerikai határon – írja az MTI. Az embercsempészek azonban a határátlépés veszélyessége miatt otthagyták őket Mexikóban. A gyerekek ezután Mexikó különböző részeire jutottak el. Március 17. és 24. között bukkantak rájuk összesen 14 szövetségi államban – közölte a mexikói migrációs hivatal, de korukat nem említette. „A gyerekek kimerültek voltak, sérüléseket szereztek a lábukon, a kiszáradás fenyegette őket, és fogalmuk sem volt, hogy hol járnak” – olvasható a hivatal közleményében. Kilenc embercsempészt kézre tudtak keríteni a hatóságok. Hozzátették, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt Mexikóban az egyedül utazó vagy kóborló gyerekek száma. Évente mintegy 140 ezer latin-amerikai utazik keresztül Mexikón, hogy az Egyesült Államokba jusson. Ezek a gazdasági menekültek gyakran válnak áldozataivá különböző drogkereskedő bandáknak.