Több országban is engedték tanítani a köztudottan pedofil tanárt

Fotó: Thinkstock / Thinkstock

-

Négy évtized alatt, négy kontinensen, több mint 90 fiút zaklatott az amerikai tanár. Tudták róla, hogy pedofil, mégis megengedték, hogy tanítson.


A férfi márciusban öngyilkos lett. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) áprilisban mintegy 90 fiú ellen elkövetett nemi bűncselekménnyel vádolta meg, de mivel azóta több száz feljelentés érkezett, valószínűleg az áldozatok száma ennél jóval nagyobb lehet. A 64 éves William Vahey úgy bukott le, hogy Nicaraguában egy szobalány tavaly novemberben ellopta egy számítógépes memóriakártyáját, amelyen később bizonyító felvételeket találtak arról, hogy gyerekeket rontott meg. Vahey tíz nemzetközi iskolában tanította diplomaták és külföldön élő módos családok gyermekeit Iránban, Libanonban, Spanyolországban, Szaúd-Arábiában, Indonéziában, Venezuelában, Nagy-Britanniában és Nicaraguában. Felügyelő tanárként gyakran elkísérte a diákokat más országokba, sőt más kontinensekre többnapos iskolai kirándulásokra, így a Himalájába és Afrikába is. Vahey az iskolai kirándulásokon lefekvés előtt olyan kekszet osztogatott nekik, amelynek krémjébe altatót kevert, így sok áldozata nem is tudott arról, hogy zaklatják. Az öntudatlan fiúkról ezután felvételeket készített. A diákok közül többeket ismeretlen eredetű mérgezéssel kezeltek a hosszú kirándulások idején. Vaheyt 1969-ben nyolc iskolásfiú szexuális zaklatása miatt letartóztatták Kaliforniában. Akkor 90 napi elzárásra és 5 évi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A pszichiátriai vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy a fiatalember személyiségzavaros ugyan, de nem hajlamos nemi erőszakra. A bíróság azt is megengedte neki, hogy tanársegéd lehessen. A főiskola 1972-ben történt elvégzése után elhagyta az Egyesült Államokat. A férfi egyébként 1986-ban New Jersey-ben iskolaigazgatói képesítést kapott - hét hónappal azelőtt, hogy az államban törvényt fogadtak el a tanárok és tanintézményi vezetők előéletének kötelező vizsgálatáról. Jane Larsson, a Nemzetközi Iskolák Tanácsának ügyvezető igazgatója elmondta: az érintett tanintézmények vizsgálják, hogyan lehetne felszámolni azokat a szabályozásbeli hiányosságokat, amelyek továbbra is lehetővé teszik a pedofilok külföldi mozgását. A pedofil tanár szerepelt ugyan a szexuális bűnelkövetők kaliforniai nyilvántartásában, ám 2004-ben, amikor a listát közölték az interneten, Vahey neve nem volt rajta, mert a hatóságok megállapították, hogy már nem lakik az államban.