Több mint félmilliárdos túlórapénzt fizetett tavaly a TEK

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

-

A Terorelhárítási Központ (TEK) 626,8 millió forintot fizetett tavaly a túlórák után, közel kétszer annyit, mint 2012-ben. Sokáig titkolták.


A hvg.hu volt kíváncsi arra, mennyit fizetett alkalmazottainak a TEK az elmúlt évben. Kiderült, a 2012-es, hasonló célra fordított összeg, 366 millió forint közel kétszeresét, 626,8 milliót. Ezt tavaly 963 terrorelhárító kapta 180 123 túlóráért. Összehasonlításképpen: 2012-ben 638 ember 112 990 túlórát teljesített, tavalyelőtt pedig 435 TEK-es 187,8 millió forintot kapott az elvégzett 63 424 óra pluszmunkáért. Végül 2010-ben, a szervezet megalapításának évében szeptember és december között 217 ember 28 millió forintot kapott 10 363 túlóráért. A TEK szerint az elmúlt évi, jelentősen növekedett összeg annak köszönhető, hogy a hó- és az árvízi helyzet miatt sokkal több volt a dolguk; minderre a kormány és a Belügyminisztérium 256 millió forint többletforrást biztosított. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a hvg.hu tavaly december óta próbálta megtudni, mennyi pénzt fizetett a TEK a túlórákért. A szervezet az április 3-i határidő után sem jelentkezett, sőt elérhetetlenné vált. Az adatokat végül csak a választások után, postán küldték meg - ezt megelőzően egyébként e-mailben kommunikált az újság a TEK-kel. A hvg.hu valószínűsíti, hogy azért így és azért csak most küldte meg a kikért adatokat a terrorelhárítás, hogy minél később és csak a választás után derüljön ki, mekkora is a szóban forgó összeg.