Több lombikbaba születhet

Fotó: MTI Rt. Fotószerkesztőség / Illyés Tibor

-

A szükséges gyógyszerek támogatását hetvenről kilencven százalékra emelik.


Már most júliusban hatályba léphetnek a lombikbébi-kezelések kiterjesztéséről szóló kormánydöntés egyes elemei – írja a Magyar Idők. A kormány a meddő párok eddiginél nagyobb támogatásával is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a jelenleginél több gyermek szülessen.

Európa több országában is eléri már a 10 százalékot az orvosi segítséggel fogant gyermekek aránya. Magyarországon a gyermekek 3-4 százaléka születik meddőségi kezelés eredményeként, miközben mintegy 150 ezer meddő pár él hazánkban.

Az egészségbiztosító elemzése szerint a lombikbébimódszerrel született gyermekek száma az évenkénti kétezer helyett akár 3500 is lehetne. A mostani változtatás részeként ezért kétszeresére emelik a meddőségi kezelések támogatására fordítható, évi 2,5 milliárd forintos keretet. Ezután az évi 6500 mesterséges megtermékenyítési eljárásnál lényegesen többet végezhetnek el társadalombiztosítási finanszírozással.

Az egyik legfontosabb lépés a kezeléseknél alkalmazott gyógyszerek támogatásának növelése. Ezek a készítmények ugyanis összességében akár több százezer forint kiadást is jelenthetnek annak ellenére, hogy az állam mintegy 1,5 milliárd forint támogatást biztosított.

Most az eddigi 70 helyett 90 százalékos támogatás jár majd e készítményekhez. Emellett annyi gyermeket lehetne támogatott meddőségi kezeléssel vállalni, amennyit a házaspár szeretne, ennek nem lenne anyagi korlátja.

Jelenleg Magyarországon tíz centrumnak van engedélye meddőségi kezelésekre.