Több ezer gyerek harcol Dél-Szudánban

Fotó: AFP / STUART PRICE / AFP / STUART PRICE

-

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint ez háborús bűn. A konfliktusban több mint 9 ezer gyerek harcol, mindkét oldal beveti őket Dél-Szudánban.


A főbiztost az ENSZ főtitkár küldte az országba az elmúlt hetekben elkövetett mészárlások miatt. A látogatás után Navi Pillay felhívta a figyelmet arra, hogy az összecsapásokban gyerekeket öltek, lányokat és asszonyokat raboltak el és erőszakoltak meg, iskolákat foglaltak el fegyveresek.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókkal fenyegette meg a kormányerőket és a felkelőket is a hónapok óta tomboló belharcok miatt. Azután tört ki a konfliktus, hogy az elnök államcsínykísérlettel vádolta meg a tavaly júliusban menesztett alelnökét. Utóbbi ezt tagadja, szerinte a politikai ellenfelek likvidálásáról van csak szó.

A konfliktusban több 10 ezer ember halt meg, legkevesebb 1 millióan elmenekültek otthonukból.

Az ENSZ főbiztosa beszélt az elnökkel és a volt alelnökkel is, és megdöbbent azon, egyiket sem érdekli az országot sújtó éhínség.