Több bank is kivonul Magyarországról

Fotó: AFP / KISBENEDEK ATTILA / AFP / KISBENEDEK ATTILA

-

A bankszektor átalakulása miatt több külföldi bank és hitelintézet is kivonul az országból, mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.


A hírről a Reuters számolt be. Matolcsy György, az MNB elnöke már korábban, decemberben bejelentette, a következő másfél évben négy nagy külföldi bank is távozhat az országból. „A konszolidáció megkezdődött, ami egyelőre a piaci részesedések átcsoportosítását jelenti csak, de semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a folyamat során több bank is kivonul majd Magyarországról” - mondta Nagy a portfolio.hu által a bankszektornak szervezett konferencián, kedden. „Az ellenkező híresztelésekkel szemben, valószínűleg kevesebb nagy bank marad a piacon” - tette hozzá.


Ezek a gyanús bankok

A Reuters már másfél hónapja azt adta hírül, hogy az OTP egyre közelebb van az MKB Bank megvételéhez, csupán az árban kell még megegyezniük. Az MKB tulajdonosa az állami hátterű, német (pontosabban bajor) Bayern Landesbank, amely már 80 milliárd forintot tolt be a magyar leányába, hogy valamelyest ellensúlyozza a veszteségeket. Az OTP eddig konkrétan egyszer sem kommentálta a hasonló pletykákat, viszont mindig elmondta, hogy keresi a befektetési, felvásárlási lehetőségeket. A másik hírbe hozott pénzintézet a Raiffeisen, amelyről néhány hónapja már azt is tudni vélték, hogy egy forintért veszik meg. Legalábbis ennyit ajánlott a részben magyar állami tulajdonú Széchenyi Bank az elmúlt években ugyancsak veszteségeket termelő hazai Raiffeisenért. Ennyiért azonban az osztrák tulajdonosok nem adták a bankot, egyelőre inkább vállalták az esetleges további tőkepótlásokat. Januárban pedig a német Handelsblatt írta egy odavetett félmondatban, hogy a General Electric és a belga KBC bank is el akarja adni magyar érdekeltségét. Előbbi a Budapest Bank amerikai anyacége, utóbbi a K&H-t üzemelteti itthon. A KBC cáfolt, a BB nem kívánt pletykákat kommentálni. Az Erste Bankról és a CIB-ről is már többször híresztelték, hogy menekülnének a magyar piacról, ám a tulajdonosok rendre cáfolták azt.