Több az esküvő, ha csökken a rezsi

Fotó: MTI/Sóki Tamás / István Hajdu

Évről évre nő a házasságok száma – mondta Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár. Úgy véli, a háttérben a kormány intézkedései állhatnak.


Bővülnek a családok és több a házasságkötés, hála a kormány elmúlt csaknem négy évben meghozott intézkedéseinek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szombaton Pécsen. Soltész Miklós a nagycsaládosok egyesületeinek a házasság világnapja alkalmából meghirdetett rendezvénye előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy 2012-ben 5 százalékkal, 2013-ban pedig két százalékkal volt több a házasság, mint a megelőző évben. Az államtitkár kiemelte: az egyik legfontosabb lépésként az alaptörvény módosításával a kormány és az Országgyűlés egyértelműen kiállt a családok mellett. Közölte: a kabinet 2010-es működésének kezdete óta lelki, szimbolikus és anyagi értelemben is a családok jobb boldogulását igyekezett szolgálni intézkedéseivel. A családi adókedvezmény – amelyet idéntől járulékkedvezményként is igénybe lehet venni – több mint 1,1 millió családot ért el. Másik fontos intézkedésként azt említette, hogy a gyed extra bevezetésével több lehetőségük lett azoknak a szülőknek, akik további gyermekeket vállalnának vagy visszamennének dolgozni, és azoknak a fiataloknak is, akik egyetem után sietnének családot alapítani. Végül beszélt a rezsicsökkentés hatásairól is: ennek eredményeként jelentősen mérséklődnek a családok, különösen a többgyermekes családok kiadásai. Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő hozzátette: mindaddig, amíg az állam gyengén védi a „társadalom legkisebb közösségét”, azaz a családot, addig senki nem várhatja el, hogy jelentősen gyarapodjon az ország.


-