Több ásványvizet veszünk, mint tavaly

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd / MTI/Koszticsák Szilárd

-

Hat év óta először vásárolunk több élelmiszert, eddig minden évben csökkent az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma. Többek között az ásványvíz és a sajt piaca bővült.


Tavaly december és idén március közt 4 százalékkal több árut adtak el a boltok, mint egy évvel korábban a Nielsen piackutató csütörtökön közzétett adatai szerint -írja a hvg.hu. A Nielsen által mért kilencven élelmiszer-kategória a kiskereskedelemnek négy hónap alatt mintegy 470 milliárd forint bevételt hozott, 3 százalékkal többet, mint egy éve. A legnagyobb forgalmú tíz termékcsoport közül kilencnek a forgalma emelkedett érték szempontjából, azaz drágábbak is lettek, míg hétnek a piaca bővült mennyiségben, ez utóbbi élelmiszereknek az ára nem változott, és többet adtak el belőlük. Értékét tekintve az ásványvíz, a sajt és a gyümölcslé forgalma nőtt minimum tíz százalékkal. Ezek közül az ásványvíz az a termék, amelyből jelentősen többet is vásároltak a fogyasztók a vizsgált négy hónap alatt. A Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója szerint az ásványvíz-forgalom szokatlanul kiugró növekedését azzal lehet magyarázni, hogy a fogyasztók egyre inkább keresik a drágább, ízesített változatokat. Legdinamikusabban a délnyugati megyék élelmiszerüzleteinek forgalma bővült, 6 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. Majd az északnyugati és északkeleti, a Pest megyei boltok tapasztaltak növekedést, végül a délkeleti üzletek forgalma nőtt a legkevésbé.