Tibor Fischer: a hülyeségekről nem Orbán tehet

Fotó: Vs.hu/Kozma Zsuzsi / Vs.hu/Kozma Zsuzsi

-

A Man Booker-díjra jelölt író szerint nem oké, hogy a nyugati olvasók azt hiszik, Magyarországot egy „balkáni fasiszta junta” uralja. Azt terveztük, irodalomról beszélünk, de végül Magyarország miniszterelnöke lett a téma.


A nyolcvanas évek végén két évig Magyarországon dolgozott, mint tudósító. Hogy jött ez az ötlet, hogy dokumentálja a brit újságolvasóknak a rendszerváltást? Először az egyetem elvégzése után, 1982-ben jártam Magyarországon. Nagy-Britanniában születtem és nőttem fel, de a családom – szüleimet leszámítva, akik az ötvenes években disszidáltak – Magyarországon élt. Akkoriban újságíró szerettem volna lenni, és valahogy a lapok szerkesztői a fura nevem miatt elvárták tőlem, hogy ismerjem Magyarországot, pedig valójában nem sokat tudtam akkor még szüleim hazájáról. Ezzel együtt jött az az elvárás is, hogy jól ismerjem a régió többi országát is, hiszen Magyarország és Lengyelország annyira hasonló. Legalábbis a szerkesztőim szerint – nekem, meg az itt élőknek erről kicsit más a véleményünk. Az elhatározás, hogy ide költözzek, akkor jött, amikor egy 1987-es látogatásom során a Nyugati Pályaudvaron sétáltam, és láttam, hogy egy férfi szexlapokat árul. Gondoltam, ez tök érdekes, hiszen arról uralkodik, hogy betört Magyarországra a szexipar, és ezzel együtt megjelentek a magánvállalkozók is. Mi ez, ha nem az eljövendő változások előszele. 1988-ban el is kezdtem Magyarországról újságcikkeket írni, majd kitaláltam, hogy egy könyvet is írnék az itt végbemenő változásokról, de persze minden kiadó visszadobta az ötletet, mondván, nem igazán látják benne a sztorit. Félév múlva megint próbálkoztam, akkor azt írták, várjunk egy picit, míg tisztábban látunk. Újabb félév elteltével aztán kivégezték Nicolae Ceaușescut Romániában, és már mindenki a rendszerváltásról írt, akkor már azért nem kellettem, mert a kiadók a hátuk közepére se kívántak még egy könyvet a témában. Végül soha nem született meg ez a könyvem. Aztán valahogy mégis írt egy magyar témájú könyvet, ami elég nagy siker lett. Az első szabad választás után hazamentem Londonba, ahol viszont a válság miatt nem találtam munkát. Harmincéves voltam akkor. Volt valami kis megtakarított pénzem, szóval úgy döntöttem, írok egy regényt. Ha most nem teszem meg, akkor soha. Ehhez is nehéz volt kiadót találni, 56-an dobták vissza a témámat, mire valaki látott benne fantáziát. Valamilyen szinten persze érthető is, hiszen nincs egy könnyen behatárolható piaca Angliában a magyar kosárlabdázók 1956-os disszidálásáról szóló könyveknek. Szerencsére ez a könyv felkeltette a szakma figyelmét, a Man Booker-díjra is jelöltek, és innentől íróként már beindult a karrierem.



Mivel töltötte az idejét Budapesten? Rengeteg időm ment el azzal, hogy telefonálni próbáltam Londonba, mivel a Daily Telegraph szerette volna, ha napi rendszerességgel tájékoztatom a fejleményekről, de volt, hogy órákba tellett, mire kapcsolni tudták a brit szerkesztőséget. A telekommunikáció akkoriban még elég ramaty volt. Azért kellett annyit telefonálnom, mert rengeteg minden történt 1988-1989-ben. Új pártok alakultak, kerekasztalbeszélgetéseket rendeztek, és minden nap kicsit jobban szétesett a rendszer. Ismertem mindenkit a demokratikus ellenzékből, az SZDSZ-eseket, és a fideszeseket is. Utóbbiakkal közelebbi kapcsolatba is kerültem, hiszen ők voltak a korombeliek. Orbánnal is jóban volt, gondolom. Ismertem az összes ismertebb politikust: Németh Zsoltot, Kövér Lacit, Fodor Gábort és Deutsch Tamást. Aztán rajtuk kívül volt még egy csomó ember, aki akkoriban tök aktív volt, és aztán eltűnt szem elől. Például Wachsler Tamás, akiről ma nem sokat hallunk, vagy Szelényi Zsuzsa, aki azóta más irányba ment. Viktort és Németh Zsoltot azért ismertem jobban, mert ők voltak Oxfordban is ösztöndíjjal, én meg akkoriban a munkám miatt ingáztam London és Budapest között. Ma is tartja velük a kapcsolatot? Azt nem mondanám, hogy rendszeresen, de kaptam például meghívót Orbán Viktor lányának esküvőjére. Arra át is repültem. Meg Zsolttal is találkozom alkalmanként.


Milyen ember volt akkoriban Orbán? Az újságírók már akkor is látták, hogy Orbán Viktor volt a Fideszen belül az igazi vezető. Kis János, Gazsi (Tamás Gáspár Miklós – a szerk.) és a többi SZDSZ-es, szamizdatoshoz képest a Fidesz sokkal radikálisabb volt, sokkal jobban nyomult. Nagyon akarta a változást. Nyilván azért, mert a fideszesek fiatalok voltak, és a fiatalok általában sokkal több zűrt okoznak. Orbán, Fodor és Deutsch voltak akkor a leginkább előtérben. De Orbán okosabb, keményebb és profibb volt már akkor is, mint bárki más a pártjában. A szamizdatosok furcsamód nem voltak érdekeltek a politizálásban. A rendszert meg akarták változtatni, de ami utána jött, az már nem érdekelte őket. Ez részben érthető, hiszen egy demokráciában politikusnak lenni nem egy izgalmas munka. Tele van unalmas ülésekkel, és nem jár sokkal több izgalommal mint egy könyvelő vagy egy bankár élete, szerintem ezért nem maradtak az SZDSZ alapítói sokáig a politikában. Szóval az SZDSZ-nek azért nem jött össze, mert nem volt meg benne a politizálás iránti vágy? Ha rövid idézet kell tőlem, azt mondanám, azért nem jött össze, mert elbaszták. Objektíven nézve láthatjuk, hogy az SZDSZ mindent elrontott az évek során. Az a tény, hogy nem létezik már a párt, mindent elárul a tagok politikai kvalitásairól. Inkompetencia és korrupció jellemezte a munkájukat. Nagyon jó helyzetből indultak 1990-ben. Rengetegen bíztak bennük, és teljesen elrontották. Szerintem azért, mert az alapítók olyan emberekre hagyták a pártot, akik nem voltak erre érdemesek. Lehet róla vitatkozni, hogy milyen miniszterelnök Orbán, vagy mit tett és mit nem tett Magyarországért, de az megkérdőjelezhetetlen, hogy ő az elmúlt évek legnagyobb magyar politikusa, vezetőként egyszerűen nincs aki a nyomába érjen. Gyurcsányt is sokan karizmatikus vezetőnek tekintik. Az embereknek joguk van azt gondolni, amit csak akarnak, de én nem látom benne azt a karizmatikus vezetőt. Orbán lényegében létrehozott egy új pártot, az alapoktól építette fel a teljes mozgalmát, miközben Gyurcsány csak megörökölte a szocialista gépezetet. Persze azt is tudom, hogy Gyurcsány elég okos és nagyon kitartó. Ez két olyan tulajdonság, amire szüksége van egy sikeres politikusnak, majd tíz év múlva meglátjuk, mi lesz.


Tíz év? Azelőtt ne is számítsunk változásra? Ha Gyurcsány vagy a szocialisták vissza akarnak térni, azt előbb kell tenniük. A következő választáson talán még esélyük is van, hiszen a választók egy idő után megunják azt, aki a hatalmon van, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz munkát végzett-e. Jó példa erre Winston Churchill, aki a második világháború alatt megmentette az európai civilizációt, aztán mégsem őt választották meg a britek békeidőben. De a választók nem nagyon látnak alternatívát. Nagy probléma, hogy nincsen ellenzék, de nem hiszem, hogy Orbán Viktor feladata lenne, hogy gatyába rázza őket. Az ellenzéknek magát kell megerősítenie, de ezt elég rosszul csinálják. Tavalyi cikkében Orbán kritikusainak a szemére vetette, hogy legtöbben a szocializmus nagy haszonélvezői voltak. Egy rövid újságcikk volt, szóval kicsit sarkosabban kellett fogalmaznom, mint azt alapvetően tenném. Amiatt emeltem fel a szavamat, hogy a nyugati sajtó – legyen az brit, amerikai, német vagy francia – nagyon egyoldalúan foglalkozik Orbánnal, és ez részben annak köszönhető, mert az egykori kommunisták és az SZDSZ tendenciózus, igazságtalan módon tálalja Orbán politikáját a Nyugat felé. Nagyon sok olyan ismerősöm van, aki csak az újságokból informálódik arról, hogy mi folyik Magyarországon, és ők azt hiszik, hogy itt valami fasiszta rezsim terrorizálja az embereket. Pedig egyáltalán nem arról van szó, hogy zsidók és romák lógnának mindenfelé a villanyoszlopokról. Engem az idegesített fel, hogy a nyugati sajtó igazságtalanul vádolja az országot, ami nem fair Orbánnal szemben, és szerintem az országról alkotott külföldi képet is súlyosan rongálja. Amerikai vagy angol értelmiségek abban a hitben élnek, hogy valami balkáni fasiszta junta uralja Magyarországot, pedig ez azért egyáltalán nem igaz.


A Fidesztől is gyakran hallani, hogy a baloldal súg a Nyugatnak. Szóval úgy véli, a baloldalnak sokkalta kiterjedtebb a nyugati kapcsolatrendszere, mint  a konzervatívoknak? Ne felejtsük el, hogy az egykori kommunisták voltak a rendszer haszonélvezői. Belőlük lettek diplomaták, ők tanulhattak külföldön, ők beszélnek idegen nyelveket. Ők voltak hatalmon negyven évig, szóval volt idejük kiépíteni  a kapcsolataikat. Az SZDSZ picit más: főleg budapesti értelmiségiekből állt. A párt tele volt újságírókkal és egyetemi tanárokkal, akiknek szintén nagyon jó kapcsolataik vannak. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy van egy csomó ember, aki nem tartozik bele a két előbb említett csoportba, mégse szereti Orbánt. És ezt el is fogadom. Viszont tartom magam ahhoz is, hogy a baloldali értelmiség az, amely megpróbálja nyugaton lejáratni Orbánt. És ezt nem ma kezdte. A kilencvenes évek elején egyszer meglátogatott egy egyetemet végzett, közéleti kérdésekben jártas brit hölgy az irodámban. Látta, hogy van nálam egy könyv a Fideszről, és szóvá tette: régen szerette őket, de azt hallotta, hogy ma már eléggé szélsőségesek, sőt antiszemiták lettek – ezt annak ellenére állította, hogy Orbánnak valaha lettek volna antiszemita megnyilvánulásai. Aztán ott az a másik téveszme, amit már 1994 óta rengetegen osztanak, hogy Orbán bármikor hajlandó lenne a szélsőjobbal kormányozni, pedig többször kifejezte nyilvánosan, hogy nem fog együttműködni a Jobbikkal vagy a MIÉP-pel. A kritikusok többsége inkább azt hányja a szemére, hogy meghamisítaná a múltat, és vitatja Magyarország második világháborús felelősségét. Az erre utaló jelek nyilvánvalók. A műemlékre gondol, ugye? Ez egy politikai játszma. Szerintem azzal mindenki tisztában van, hogy az egy rusnya szobor, de vegyük már tudomásul: nem több egy szobornál. Nem egy történeti monográfia, de nem is doktori disszertáció a háborúban történtekről. Tudom, hogy leegyszerűsíti a történteket, de az alapvető mondanivalója nem annyira torz: a német megszállás tényleg rossz volt. Sokan kollaboráltak Magyarországon a németekkel, de nem hiszem, hogy ez bármely másik megszállott országban másképp történt volna. Franciaországban is rengetegen segédkeztek a zsidók koncentrációs táborokba hurcolásában, de ez nem változtat azon a tényen, hogy alapvetően a német megszállás miatt tudott ez a tragédia megtörténni az adott országban. Nem hiszem, hogy történész körökben nagy vita lenne erről: mindenki tisztában van azzal, milyen szerepet játszottak egyes politikusok és a csendőrség a háború alatt. Nem értem viszont, miért gondolhatja bárki azt, hogy Orbánnak és pártjának érdeke is fűződne ahhoz, hogy átértelmezze, ami hetven éve történt az országban. Annak, hogy az emlékmű építésétől nem állt el, semmi köze nincsen a történelem félreértelmezéséhez. Itt arról van szó, hogy a baloldal ellenzi a szobrot, ezért Viktor automatikusan a szobor pártján lesz, hiszen nem célja neki, hogy egyetértsen az ellenzékkel.


Ez normális? Nem, a megosztottság a magyar társadalmon belül nagyon egészségtelen. Lényegében nincs is felnőtt politikai vita, mindig egyik extrém véleményből esnek át a másikba. A mostani norvég biznisz egy nagyon jó példa erre. Lehet, hogy a norvégok valami baloldali szervezeteknek juttatták a pénzüket, de akkor mi van? Az ő pénzük, azt csinálnak vele, amit akarnak. A normális az lett volna, ha nem is foglalkoznak vele. Magyarországon mindenkinek picit a közép irányába kellene mozdulnia, és a magyar társadalom tagjainak el kellene végre kezdeniük felnőtt módra beszélgetni egymással. Sajnos, az országot ismerve nem gondolom, hogy ez egyhamar meg fog történni. Felhozta korábban, hogy a baloldalon még mindig erős a szocializmus haszonélvezőinek hatása… És szerintem éppen emiatt idegesek sokan, akik Orbán oldalán állnak. Milyen már, hogy pont ők oktatják ki a kormányt arról, hogy milyennek is kellene egy demokráciának lennie. Persze nem mondom, hogy a baloldalon mindenki része ennek a csoportnak, de az ő jelenlétük nagyon hozzájárul az előbb említett polarizációhoz. De mennyi időbe fog az telni, hogy az ellenzék megszabaduljon ettől a kommunista stigmától? Már ott az LMP mint normális alternatíva. Nem csak a kommunista utódpártok vannak. Mindig mondom az embereknek: ha nem szeretitek Orbánt, ha nem tetszik a rendszer, akkor szavazzatok az LMP-re. Az is tök zavar a nyugati médiában, hogy azt próbálja sugallni, hogy egyáltalán nincs ellenzék Magyarországon. Van rengeteg másik párt, csak éppen az emberek nem akarják őket választani. Lehet Orbánról bármit is gondolni, de azt senki nem tagadhatja, hogy ő egy rendkívül népszerű politikus. Sőt, mindig is az volt. Elveszített ugyan ezelőtt két választást, de ott is csak egy picivel maradt le. Soha nem szenvedett megalázó vereséget. Azt mondja, a Fidesz csak Orbán Viktorról szól? Persze, hogy nem. Éppen ezért szeretném azt gondolni, hogy a hülyeségek, amiket a kormány az elmúlt években elkövetett, például az idióta trafik-ügy, nem Orbán, hanem az alatta dolgozók hibájából történtek.

Névjegy

Tibor Fischer 1959-ben született, három évvel korábban emigrált magyar szülők gyermekeként Angliában. Diplomáját a Cambridge Egyetemen szerezte, és pár évnyi újságírói munka után (mialatt Budapestről is tudósított), a kilencvenes évek elején úgy döntött, szépíró lesz. Első regénye, a szülei történetén alapuló, szatírikus A béka segge alatt révén máris bekerült az 1992-es Man Booker-díj esélyesei közé. Ezen kívül még A gógyigaleri, az Agyafúrt anyag és a Megváltás Miamiban című könyvei jelentek meg magyarul. A Brody Studios vendégeként érkezett Budapestre.