Több halottja van a teheráni terrortámadásoknak

Fotó: ANADOLU AGENCY / Fatemeh Bahrami

-

A merénylők a parlamentnél és a Khomeini-mauzóleumnál is lecsaptak. Állítólag elfogtak egy harmadik csoportot is.


Heten meghaltak szerdán, az iráni parlament elleni fegyveres támadásban. Az ellentmondó és hiányos jelentésekből azt lehet kiszűrni, hogy három vagy négy támadó gépfegyverekkel és pisztolyokkal kezdett lőni a parlamentben.

A Tasnim félhivatalos hírügynökség úgy tudja, hogy a támadók négy túszt is ejtettek az épület felső emeletén, bár ezt még nem erősítették meg. Az iráni Forradalmi Gárda túszszabadító egysége állítólag megölte az egyik támadót a parlamentben.

Az IRIB állami televízió úgy tudja, hogy a fegyveresek egyike felrobbantotta magát a parlament negyedik emeletén, de vannak olyan értesülések is, hogy az egyik támadó ki tudott menekülni az épületből, és az utcán lövöldözött.

A lövöldözés közben tovább ülésezett a törvényhozás, amit közvetített az állami rádió, amiből arra lehet következtetni, hogy az incidens nem az ülésteremben történt. Úgy tudni, a képviselőknek nem esett baja.


A mauzóleumnál is lecsaptak

A parlament elleni támadás után fél órával négyen megtámadták az 1979-es iráni iszlám forradalom vezetőjének, Ruholláh Muszavi Khomeini ajatollah sírhelyét, amely a parlamenttől húsz kilométerre van.

Egy merénylő – állítólag egy nő – felrobbantotta magát a mauzóleumnál, más hírek szerint két detonáció is történt. A Farsz félhivatalos hírügynökség úgy tudja, hogy az öngyilkos merénylő egyik társa a biztonsági erőkkel folytatott tűzpárbajban vesztette életét, egy másik ciánkapszulával végzett magával, egy másik nőt pedig elfogtak.


Az Iszlám Állam harcosai támadták meg a Khomeini-szentélyt és az iráni parlamentet Teheránban"

– jelentette be a terrorszervezet hírügynöksége, az Aamák.

Az iráni hírszerzési minisztérium szerint meghiúsítottak egy harmadik támadást, A teherániakat arra kérték, hogy ne használják a tömegközlekedést.

„Reggel két terrorcsoport támadta meg a parlamentet és Khomeini imám sírhelyét... Egy harmadik csoport tagjait őrizetbe vették, még mielőtt végre tudtak volna hajtani bármilyen támadást" – idézte az iráni állami tévé a hírszerzés közleményét.


A rezsimmel vannak

A síita Irán Szíriában a rezsimet támogatja a felkelőkkel és az Iszlám Állammal szemben, és Teherán az iraki kormánynak is segít a szélsőségesek elleni harcban.


Teheránban az elmúlt években többször számoltak be arról, hogy nagyvárosok ellen merényleteket tervező terroristákat vettek őrizetbe. Szunnita szélsőségesek az elmúlt hónapokban több támadást követtek el délkeleti Szisztán-Beludzsisztánban, valamint az északnyugati Kurdisztánban.