Természetes, hogy a katolikus iskola befogadja a menekült gyerekeket

Fotó: Abcúg / Hajdú D. András

-

Az elmúlt évben hat menekült gyerek kezdett tanulni a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban. Van közöttük elárvult kongói és muzulmán afgán diák is. Az iskola igazgatója szerint teljesen természetes, hogy befogadják a rászoruló gyerekeket, legyenek azok magyarok vagy menekültek, pedig nem egyszerű a tanításuk: egyszerre kell őket magyarul tanítani, leadni a tantárgyakat és megakadályozni, hogy magányosak legyenek.


Mit keres egy muzulmán diák egy katolikus iskolában, és mit szóltak a szülők a menekült osztálytársakhoz? Az Abcúg interjúja Rubovszky Ritával, az iskola igazgatójával.


Hány menekült gyerek tanul az iskolában, és honnan származnak?

Hatan fordultak meg itt az elmúlt egy évben. Van, aki azóta elment, és van, akit áttettünk egy másik iskolába, mert úgy gondoltuk, hogy nem a mi iskolánk a legmegfelelőbb a számára. Jelen pillanatban hárman vannak, de ez feltehetően nőni fog, mert a meglévő gyermekek testvérei is bebocsátást kérnek.

Honnan jött az ötlet, hogy befogadják őket?

A Jezsuita Menekültszolgálat keresett meg minket ezzel a kéréssel. Ők azzal foglalkoznak, hogy felkarolják ezeket a családokat, többek között iskolát keresnek a gyerekeknek. Miután mi vagyunk az a katolikus iskola, amelyik a legközelebb van hozzájuk, ezért minket kerestek meg. Először gondolkodtunk rajta, mert ez egy nagy vállalás.

Miért nagy vállalás?

Azért, mert ezeknek a gyerekeknek a felvállalása nagyon sok energiát kíván az iskolától: a tanítóktól, a tanároktól, a vezetőségtől.


Rubovszky Rita


900 gyerek jár ide, most hatról van szó. Miben nyilvánul meg ez a plusz energia-igény?

A szerzetesrendnek, a Boldogasszony Iskolanővéreknek, amely a mi fenntartónk, benne van az alaphitvallásában, hogy esélyt ad a peremen élőknek, családoknak, akik valamilyen szinten ínséget szenvednek. Ezért az iskola számára az a helyzet, hogy bejön valaki, aki sokkal nehezebb háttérrel ül az osztályban, mint a többiek, az ismerős. Ez nem a menekültkérdéssel vált ismerőssé számunkra, korábban is az volt. Az iskola felvállal olyan gyerekeket, akik nehéz háttérrel jönnek. Ez azonban minden egyes alkalommal nehéz. Amikor felvállalunk egy ilyen gyereket, az közös döntés, mert pontosan tudjuk, hogy a vele való törődés nem áll meg az iskolai óránál.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A tanárnak minden órára külön feladatokkal kell készülnie. Egy olyan diákot kell tanítania, aki nem beszél az ő anyanyelvén. A tanár szeretetén és szakmai felkészültségén múlik, hogy olyan típusú játékokat, feladatlapokat, dialógusszituációkat találjon, amely dolgoztatja a gyereket az órán. Egy olyan gyereket, akinek az a nonverbális tudása a világról, amely az osztálytársainak megvan, nincsen meg. Ez egy nehéz szakmai feladat.


Rubovszky Rita és az iskola egyik diákja


Egy vagy két órát elmennek ugyan az önkéntesekkel vagy a menekültszolgálat munkatársával nyelvet tanulni, de aztán jön a történelem, a matek, a magyar, a testnevelés. A tanárnak pedig foglalkoztatni kell azt a gyereket, egy idő után osztályoznia kell, számon kell kérnie, mégpedig úgy, hogy ne kedvetlenítse el, hanem motiválja. Figyelni kell őket az udvaron, a folyosón. Ezek a gyerekek iszonyú magányosak voltak, amikor idejöttek. Olyan közeget kell teremteni, hogy integrálódni tudjanak, és ne legyenek magányosak.

Miben különböznek ezek a menekült gyerekek a magyar származású hátrányos helyzetű gyerekektől. Kivel könnyebb, kivel nehezebb?

Ezek a gyerekek olyan traumákat hordoznak, amelyek kijönnek az iskolai keretek között. Szeretetigényesek és nagyon nehéz nekik egy teljesen új helyzetben megtalálni magukat. De egy olyan magyar gyerek, aki most veszítette el az édesanyját vagy a testvérét hosszas szenvedés után – van ilyen tanulónk –, vagy egy olyan gyerek, akinek a szülei nem itt élnek, vagy akiről tudjuk, hogy súlyos bántalmazáson ment keresztül, ezek a gyerekek nem igényelnek kevesebb szeretet, vagy más szeretet mint a menekült gyerekek. Sőt, van olyan menekült gyerekünk, aki nagyon jó családból jön, ő sokkal kevésbé él szeretetdeficites életet – még akkor is, ha három országon ment keresztül –, mint esetleg az a magyar gyerek, aki mellette ül a padban. Ez egy komplex kérdés.

Mit kínál nekik az iskola?

Szorosan együtt dolgozunk a Jezsuita Menekültszolgálattal, ketten vállaltuk fel őket. Ők tanítják őket magyarul, a menekültszolgálat szociális munkásai pedig rendszeresen tartják a kapcsolatot a családokkal, nap mint nap részt vesznek a családok életében.


Magyartanulás az iskolában


Az iskola mind közösségileg, mind módszertanilag integrálja őket. Idejöttek magyar tudás nélkül, különböző kulturális háttérrel. Van olyan afgán kisfiú, aki muzulmán, az európaihoz nem hasonlítható háttérrel jött ide, és most itt ül a hatodik osztályban, gyakorlatilag felsőfokon beszél magyarul, okos és motivált is. Egy év után belesimult a környezetébe, színjátszókörbe jár, magyar néptáncot táncol, és a társai is úgy fogadják, mint ahogy egy másik magyar gyereket.

Jellemzően egy éve érkeztek Magyarországra?

Több mint egy éve érkeztek Magyarországra, ezek mind hányatott sorsú családok, akik valamilyen módon felvették a kapcsolatot a Jezsuita Menekültszolgálattal. Van egy család, ahol a szülőknek nem volt munkája, nem volt lakásuk, egy szál semmiben álltak kint az utcán. Most reggeltől estig dolgoznak, szabók mindketten. A kisebbik gyerekük óvodába jár, a nagyobbiknak most kerestünk új iskolát, nálunk ugyanis csak hatodikig koedukált az általános iskola. Szóval most keresünk egy iskolát neki, ahol felveszik és tovább folytatják vele a munkát. Ez nem lesz könnyű.

Miért?

Mert rengeteg háttértudása hiányzik, ezt az új iskolának fel kell vállalnia, és pótolnia kell. De a gyerek olyan, mint egy szivacs, szóval azért ez a kisfiú jó eséllyel az érettségi után egyetemre fog menni.

Ha lány, akkor maradhat gimnáziumban. Azt is látjuk, hogy van olyan család, például a kongóiak, ahol sok gyerek van, tehát igazából nem is gyereket, hanem családokat vállalunk fel, annak minden nehézségével együtt. Segítünk bölcsődét keresni, óvodába rakni a gyerekeket.

Mennyire kellett az iskolásokat és a szülőket felkészíteni, érzékenyíteni arra, hogy itt most menekült gyerekek is tanulni fognak?

Egy katolikus iskolában, ha komolyan veszi magát, akkor az érzékenyítés az az evangélium. A nagyon kemény keresztényüldözésből jött kongói család úgy jött ide, hogy egy húsz négyzetméteres földszinti lakásban éltek, aminek nem volt padlója, minden ablaka nyitott volt, egy csapból folydogált a víz, nem lehetett lehúzni a WC-t, és ott éltek kilencen. A gyerekek összetolt székeken aludtak az orvosi rendelő előtt, mert éjjel nem tudtak aludni. Hihetetlen körülmények között éltek. Mi egyáltalán nem gondolkodtunk azon, hogy ezt a családot befogadjuk-e vagy sem, olyan természetes volt. Hihetetlenül szépen befogadták őket a szülők, ellátták őket ruhával, mindenki rögtön segített. Úgy gondoltuk, egy európai katolikus iskolának feladata azokon a testvéreken segíteni, akiket a hitük miatt üldöznek.

Adományokat hoztak nekik?

Berendezték a lakásukat, miután a menekültszolgálat szerzett nekik egyet. Volt olyan szülő, amelyik megvett egy komplett Ikea-lakásbútort, hat ággyal, matraccal, párnával, lepedővel. Aztán felvitték és összeszerelték.

Mindezt csak úgy maguktól?

Írtam a szülőknek egy körlevelet, amiben részletesen leírtam a család történetét, és azt, hogy miért fogadtuk be őket. A több száz címzett család közül semmilyen negatív reakciót nem kaptam, ellenben sok élelmiszert és ruhát hoztak.

A gyerekek között is zökkenőmentes volt a kommunikáció?

Volt, hogy felháborodtak a gyerekek és néhány szülő, mert például azt mondta az egyik kisfiú egy kislánynak, hogy szexi bébi, és hát voltak tíz évesek. De a kisfiú ugye angolt tanult Kongóban, neki ez volt a kedvesség, az ő szókincsében ez egyszerűen azt jelentette, hogy közeledni akarok hozzád, mert kedves vagy. A kislány számára viszont azt jelenthette, hogy most fog leteperni. Ez egy cuki történet, de jól mintázza, hogy ha valaki idegen egy közösségben, akkor csomó olyan gesztusa lesz, ami a másik számára érthetetlen.

De ezt meg lehetett oldani?

Persze, hiszen akkor figyeljetek, most mondom el nektek, milyen érdekes, hogy angolul a szexit nem csak arra mondjuk, ha valaki vonzó, hanem egy jól megírt dolgozatra is lehet mondani, mert arra is jó a kifejezés. És akkor el van intézve. Azt is láttuk többször, hogy bizonyos érintések mást jelentenek a menekült gyerekeknek, mint nekünk. Ők agressziónak fogtak fel egy csomó olyan érintést, amely a magyar gyerekek részéről kedves volt, és ezért begurultak, mert úgy érezték, hogy zavarják az intim szférájukat. Rengeteg ilyen kulturális különbség van, amit folyamatosan magyarázni kell.



Ezeken a helyzeteken egyszerűen túl lehet lendülni?

Igen, de fontos, hogy itt kevesen vannak a menekült gyerekek, és nagyon befogadó a környezet. Az is fontos, hogy ezeknek a gyerekeknek a családjai nagyon együttműködőek. Sose történt olyan, hogy számon kértek volna valamit az iskolán, a gyerekek minden nap bejárnak.

Említett egy afgán tanulót, nála a vallás mennyire meghatározó? Ez mégiscsak egy keresztény iskola.

Igen, ő például muszlim. Nem volt ebből probléma. Mi elfogadtuk, hogy ő más ételt rendel, satöbbi. Ez a család azonban tökéletesen elfogadja, hogy a gyermeke katolikus iskolába jár, katolikus szentmisén vesz részt. A kongóiak meg keresztények, ráadásul nagyon vallásos család. Ők nekünk mégiscsak a tanúságtevői annak a keresztényüldözésnek, amely a világban zajlik. Ez pedig az itteni szülők számára is nagyon fontos volt. Elolvasták a levelemet, majd nagyon sokan azt mondták, hogy úristen, én itt élek jó körülmények között, a gyerekem mellett meg ott van egy olyan gyerek, aki látta, hogy a saját apját hogyan végzik ki a nappaliban. Ez egy nagyon kemény lecke az itteni közösségnek.

Mindegyik gyerek jól tud teljesíteni az iskolában?

Nem, a kongói családból az egyik fiú láthatóan nem bírta az iskolát. Nála meg kellett néznünk, hogy mi lehet az, ami a gyereket át tudja segíteni a traumákon, amiket átélt.

Miért nem bírta?

Nem volt motivált, nem bírta, hogy ül reggeltől estig olyan órákon, amelyeket nem ért. Ráadásul ő az a gyerek a családban, akinek az édesapa valójában nem az édesapja, az édesanyja meg nem az édesanyja, hanem a nagynénje, úgy vették őt magukhoz. Ez a gyerek mindenét elveszítette, a hazáját, az apját, az anyját, a nyelvét, mindenét. Ő olyan pszichés kifáradással érkezett meg hozzánk, és kezdte el a tanulást, amit nem bírt. Hol agresszív volt, hol meg állandóan sírt.

Végül azt találtuk ki, hogy a sport lehet a kitörési pont, ahol nem kell akkora intellektuális teljesítményt nyújtania. Egy sportiskola átvállalta, a Fradi meg leigazolta, így most az egyesületben játszik. Ez végül jó döntésnek bizonyult, a gyerek reggeltől estig sportol, csapatba került. Ez szép történet, de nagyon nehéz volt az a fél év, amíg ezt megszültük. A másik két gyerek viszont egészen szépen beszél magyarul és ötösöket hoznak.

Menekült hátterű gyerekeknek mennyire nehéz iskolát találni?

Az az iskola, amelyet mi felhívtunk, az rögtön felvállalta. Nincs tapasztalatom arról, milyen az, amikor nem vállaljak fel őket.

Mi a helyzet azokkal a magyar gyerekekkel, akik itt tanulnak? Ők mennyit értenek a menekültválságból?

Szerintem Magyarországon mindenki érdeklődik a menekültválság után, aki elmúlt 8 éves, hiszen erről szól a közbeszéd, ezt látják maguk körül. Mi nem gondoljuk azt, hogy nekünk erről állást kéne foglalnunk, és azt sem gondoljuk, hogy egzotikumot kellene csinálni ezekből a gyerekekből az iskolában, vagy magyaráznunk kéne a helyzetüket. Hiszen nem tudjuk. Minden gyerek, aki ide belép, az egy saját univerzum, ha menekült, ha nem. Annyit tudunk a hátterükről, amennyit ők elmondanak nekünk.


Természetes, hogy a katolikus iskola befogadja a menekült gyerekeket


Szerintem az, hogy egy iskola befogad egy menekült gyereket, vagy egy szegény sorsú gyereket, az nem lehet termék. Ez nem lehet sem jótékonysági, sem pedagógiai termék. Mi nagyon határozottan visszautasítottuk azt, hogy nálunk ez egy program legyen. Pedig volt erre nézve megkeresés, egy német alapítvány még pénzt is ajánlott volna, ha mi ebből csinálunk egy programot, de nem gondolom, hogy ezt kéne csinálnunk. Ennek pont annyira magától értetődőnek kell lennie, mint amennyire magától értetődő az, hogy ha egy vidéki házaspár ír nekem egy levelet, hogy nehéz családi helyzetben van a gyereke, de tehetséges, és ide szeretnék adni kollégiumba, akkor én találkozom velük.

Erre a munkára van bármi hatása annak, ami most az országban a menekültválsággal kapcsolatban megy?

Csak azt tapasztaltuk, hogy a szülők, kollégák érthető, normális félelmekkel, és nagy jószívűséggel élnek, állnak hozzá ezekhez a gyerekekhez. Jó érzés, hogy a mi szakmai, emberi munkánk kapcsolódik ahhoz a segítő szeretethez, amely jellemzi a katolikus és más keresztény egyházakat, a Karitászt, a Szent Egyed közösséget, az iraki menekülteket befogadó Szent Adalbert Központot, az üldözött keresztényeket segítő kormányzati, illetve magyar európai uniós képviseleti munkát, és jó érzés az is, mennyi segítséget kapunk a helyi és környékbeli plébániáktól, az Esztergomi Főegyházmegyétől.

Fognak jönni még menekült hátterű gyerekek az iskolába?

Van most egy kameruni család is, ők is keresztények, és az egyház küldené őket ide. Azt el tudom képzelni, hogy ők ide fognak járni, de programot nem akarunk ebből. Teljes természetességgel, ha holnapután jelentkezni fog ide akár egy menekült vagy egy magyar család, akik nem tudnak mit enni vagy üldözték őket, akkor ugyanígy meg fogjuk azt fontolni, hogy mit tudunk nekik adni.