Teológus nyelvészprofesszor lesz az orbáni nyelvhivatal vezetője

Fotó: MTI/Beliczay László / MTI/Beliczay László

-

Bencze Lóránt nyelvész vezetésével kezdi meg működését kedden a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MNYI).


Az MNYI-t a magyar nyelvi örökség feltárására, a nyelv ápolására, gondozására, fejlesztésre és egyes állami feladatok ellátására hozta létre a kormány. Az új intézet irányítását a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján a miniszterelnök látja el. Az intézet folyamatosan épülne ki 2015-ig. A március 4-én megjelent és kedden hatályba lépő kormányrendelet szerint az MNYI főbb feladatai között van a középtávú magyar nyelvstratégia kidolgozásának irányítása és szakmai felügyelete, a magyar nyelv szerkezetének, sajátosságainak, működésének kutatása és azok eredményének alkalmazása a közoktatásban. Nyelvpolitikai kérdésekben az MNYI készíti el a közigazgatás és a közmédia részére a szakértői állásfoglalásokat, az intézet vizsgálja az új tudományos megközelítéseket, valamint ösztöndíjakkal, megbízásokkal, pályázatokkal segíti a nyelvészdoktoranduszokat. Az MNYI 100 millió forintból gazdálkodik. Az, hogy hol és milyen szakembergárdával működik majd az intézet, egyelőre rejtély.


Teológia, nyelvészet, romológia - Bencze Lóránt tudományos tevékenysége

Bencze Lóránt 75 évesen kerül az intézmény élére. A nyelvészet mellett vallástudománnyal és romológiával is foglalkozó professzor először teológusdiplomát szerzett, majd elvégezte az ELTE magyar-angol szakát. Bencze Lóránt ezt írja magáról: „Nem is vagyok igazi tudós. Nem tudtam kitartóan és következetesen megragadni egyetlen ’csigaszög-gyűjtemény’ gyarapításánál és vizsgálatánál. Ezt hamar észre is vették a feletteseim, folyton új és új feladatot adtak, újabb és újabb tárgyakat tanítottam, gyakran elsőként az országban, a gimnáziumban vagy az egyetemen, főiskolán”. A nyelvészprofesszor olyan jelentős tudományos tevékenységeket tudhat magáénak, mint az első magyar nyelvű vallástudományi folyóirat, a Vallástudományi Szemle megalapítása, a világ első romológiai tanszékének létrehozása, illetve cigány-roma tanítói és óvodapedagógusi szak létrehozása. Bencze Lóránt előadásokat tartott többek között Angliában, Kanadában és Németországban. A Zsigmond Király Főiskola egyetemi tanára, stilisztikai, retorikai és kommunikációs tárgyú könyvek szerzője.

Ez már a sokadik kormányzati tudományos intézet

Egészen pontosan a hetedik. A kormány korábban történeti, politikai, kisebbségkutatással, illetve a nemzeti örökséggel foglalkozó intézeteket hozott létre. Némelyikről tudni is lehet valamit, de akadnak olyanok is, amelyeknek sem a vezetője, sem a pontos tevékenysége és költségvetése nem ismert. A kormányzati kutatóintézetek felsorolását ebben a cikkünkben találja. Nyelvtudományi kutatóintézet létezik a Magyar Tudományos Akadémián belül, ráadásul a tudományegyetemek mindegyikén működnek nyelvészeti intézetek. Nyelvészeti kutatásokkal más tudományterületek képviselői - például filozófusok, informatikusok - is foglalkoznak, mint ahogy alkalmazott nyelvészettel és nyelvstratégiával, a nyelvi tervezéssel, nyelvhasználattal foglalkozó társaságok, irodák szintén működnek.