Tényleg a nevelőtanár a szociális szféra rambója? – Titanic

Fotó: shortterm12.com / shortterm12.com

-

Barátkoztak már cápákkal? Meg is bánták? Szociálisan érzékenyek és szeretik nézni, ahogy valaki a munkahelyén szembemegy a feletteseivel? Akkor ne hagyják ki a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon az Átmeneti állomást.


Hallották már a kispolip és a cápa történetét? Én is most találkoztam vele először. Arról szól, hogy a kispolip úszkál szomorúan és magányosan, mire találkozik a cápával, aki megkérdezi tőle: „Leszel a barátom?” „Mért is ne? Mit kell hozzá tennem?” – reagál a polip, mire azt a választ kapja: „Engedned kell, hogy leharapjam az egyik karodat. Éhes vagyok ugyanis, a barátok meg arra vannak, hogy segítsenek.” A polip kicsit vonakodik, de végül beleegyezik, hiszen eddig nem nagyon voltak barátai, a cápa érvéelését pedig eléggé meggyőzőnek találja. Ezután a legjobb barátok lesznek, hat napig úszkálnak, játszanak, nézik a tengeri csillagokat, és a cápa minden este megjegyzi, hogy nagyon éhes, ezért kérné egy újabb karját. A polip pedig beleegyezik – végülis erre valók a barátok. A hetedik napon a cápa különösen éhes lesz, és az utolsó két karját is kéri a polipnak. Az indok ugyanaz. Miután megkapja, soha többé nem játszik a polippal, hiszen milyen barát az, aki nem tud úszkálni. A történetet egy különlegesen veszélyeztetett fiataloknak fenntartott, ideiglenes nevelőotthon új lakója meséli az éppen saját démonai elől menekülni próbáló huszonéves felügyelőtanárnak. Ha maguknak bejött ez a nem túl nehezen kibogozható metafora a világ kegyetlenségéről és a gyermeki lét nehézségeiről, akkor a film is garantáltan tetszeni fog. Ha pedig így áll a helyzet, akkor szombaton ott a helyük az Átmeneti állomás következő vetítésén, a Puskin moziban este hétkor.


-


Idáig csak a popkornos akciófilmekben találkoztunk olyan hősökkel, akik fittyet hányva a karrierükre, szembementek az hatalommal. Legtöbbször a fiatal rendőr mutatott fityiszt a nyugdíjazás előtt álló, ezért túlzottan óvatos főnöknek. De most megtudhatjuk, hogy a nevelőtanárok is képesek ilyesmire: a nevelőintézetek uram-bátyám rendszerében, ahol a bántalmazott kislányt is simán hazaküldik perverz édesapjához, ha annak elég jók a kapcsolatai, szükség van egy tökös szupertanárra, aki hajlandó harcolni az bántalmazottak jogaiért, a „szenvedélyes és kőkemény Grace” pedig ilyen. Grace szupernőként való fellépése nem öncélú – leszámítva azt a pillanatot, amikor baseball ütővel ront egy luxusautóra, azt ugyanis teljesen a rombolás élvezeti értéke miatt teszi. A rendszer javításra szorul, és a sok töketlen kollégát is rá kell venni, hogy szedje már össze magát. Ott van például az új zöldfülű nevelő, aki azzal indít első napján, hogy az intézeti fiataloknak elmondja: tök jó itt lenni, mert mindig is szeretett volna hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozni. Talán itt tényleg nem árt a határozott iránymutatás. Hogy a történet végére sikerült-e belőle szociálisan érzékenyebb embert faragni,, és hogy az intézeti lét jobb lett-e egy elkötelezett nevelő hősies fellépése után, azt talán megtudják, ha végigülik a filmet. Szerintem megéri rászánni azt a 96 percet, de lehet, hogy csak a hatásvadász zene és a túlzott szentimentalizmusom mondatja ezt velem.

-


A többi, a Titanic filmfesztiválon bemutatott filmről szóló cikkünket itt olvashatja. Nem tudja, mit nézzen? Itt megmondjuk. Az Átmeneti állomást április 12-én 19:00 órakor nézheti meg a Puskinban.