Teherán szerint külföldi ügynökök szervezik a tüntetéseket

Fotó: AFP / STR

-

A tiltakozók több városban is összetűztek a rendőrökkel. Évek óta nem volt ilyen tömeges tiltakozás Iránban.


A kormányzati fenyegetések ellenére vasárnap újraindultak a kormányellenes tüntetések Iránban. A neten terjedő felvételek szerint a rendőrség vízágyúkkal oszlatott Teheránban. Ali Asgár Nasszerbakt teheráni rendőrfőnök-helyettes szerint 200 aktivistát őrizetbe vettek, köztük a tüntetések 40 szervezőjét. Szemtanúk szerint a rendőrség nagy erőkkel van jelen az iráni főváros központjában.



A Twitteren videók keringenek a kormányellenes tüntetésekről. A jelentések szerint Koramdarehben, Kermánsáhban és Szanandadzsban is az utcákra vonultak az emberek. A felvételek valódiságát eddig nem lehetett független forrásból ellenőrizni.



Haszan Róháni iráni elnök vasárnap este először beszélt a négy napja tartó tüntetésekről. Azt mondta, az irániaknak joguk van tüntetni és bírálni a kormányt, de cselekedeteiknek nem szabad erőszakhoz vagy a közvagyon megrongálásához vezetnie. A Mehr félhivatalos hírügynökség szerint Róháni azt mondta, hogy az irániak megértik Irán kényes helyzetét és a nemzeti érdekek szellemében fognak cselekedni.

Az elnök elismerte, hogy a tiltakozások túlterjednek a gazdasági aggályokon, hiszen a tüntetéseken korrupciós vádak is megfogalmazódtak, de a kormányzati átláthatóságot is firtatták.


A problémák megoldása nem egyszerű, és időbe telik.

A kormánynak és az embereknek egymást segítve kell megoldaniuk az ügyeket" – mondta.

Az államfő visszautasította Donald Trump Twitter-bejegyzését, amelyben támogatásáról biztosította a tüntetőket. "Ez az ember Amerikában, aki ma szimpatizál népünkkel, elfelejtette, hogy mindössze néhány hónapja még terroristáknak nevezte az irániakat.


Ennek az embernek, aki velejéig Irán-ellenes, nincs joga szimpatizálni az irániakkal"

– mondta Róháni.

"Az emberek végre bölcsen belátták, hogyan lopják és szórják el pénzüket és vagyonukat terrorizmusra" – írta Trump, aki szerint az iráni nép nem tűri ezt el többé.



Az iráni Forradalmi Gárda biztonsági parancsnokhelyettese, Iszmáil Kovszair szombaton figyelmeztetett, hogy ha a zavargások nem hagynak alább, a tüntetőknek a nemzet vasöklével kell majd számolniuk.


Korlátozott internet

Iránban csütörtök óta zajlanak kormányellenes tüntetések, a legnagyobbak 2009. évi zavargások óta. Az emberek kezdetben csak az áremelkedések miatt mentek az utcára, de később politikai követeléseik is lettek. A tüntetők közül egyesek azt kiáltották, hogy "Reza sah, Isten áldja lelkedet". Az 1925 és 1941 uralkodott Reza Pahlavi iráni sah nevének és az 1979-ben – az iráni iszlamista forradalomban – megbuktatott dinasztiájának az emlegetése tabunak számít.



A demonstrációkban sokan megsebesültek, a rendőrség több száz embert őrizetbe vett. Két ember meghalt szombat éjjel Dorudban.

Teherán külföldi ügynököket sejt a tiltakozó akciók hátterében. Állítólag a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács utasítására időlegesen korlátozták az Instagram és a Telegram elérését, mert ezeket a tiltakozó akciók szervezéséhez használtak. Az irániak ezeken keresztül szereznek tudomást a tüntetésekről az iszlám köztársaságban, ahol a sajtó állami ellenőrzés alatt áll.