Sztárhúsbolt és kétperces Hemingway

-

Erős hetünk ígérkezik: hogyan mossuk ki az agyunkat (illetve a helyét) gyorsolvasó appal, milyen az afterparty az óceán mélyén, megehetjük-e a kedvenc zenészeinket, politikusainkat és pornószínészeinket, vagy mivel játsszunk, ha mazochisták vagyunk. Nem, nem a Flappy Birddel, van jobb is. Rosszabb. Ugyanaz.


Brandon Cronenberg 2012-es biopunk scifije (biopunkja, cyberpunkja, marketinghorrorja), az Antiviral az elmúlt évek egyik legjobb felütésű alulhirdetett filmje. Az alaphelyzet első hallásra érthetetlen, az emberi fogyasztófajt ismerve azonban nagyon is elképzelhető: elérkeztünk a fogyasztói rajongás azon szintjére, ahol a rajongók magukba fogadhatják kedvenc celebjeik betegségeit, csak hogy közelebb érezhessék magukat hozzájuk.


Hasonló bioetikai kérdéseket vet fel a BiteLabs startup, amely sokak számára kellemetlenebb és vitathatóbb tabutémának bizonyulhat. Mennyire fogadható el az, ha valaki rajongását olyan szintre emeli, hogy kedvenc színésze, zenésze vagy közszemélyisége szöveteivel kombinált húst akar fogyasztani? A BiteLabs art projekt ugyanis pont ezt akarja elérni: rámutatni arra, hogy ma már gond nélkül legyártható a húsáru, amelyben biopsziával kinyert szövetet lehet természetes vagy laboratóriumi hússal kombinálni és beszélgetést provokálni bioetika, laboratóriumi húsok és celebkultra témakörében. A projekt oldalán négy celebritást is be lehet támadni egy tweet erejéig, kérvényezve őket a biopsziára: a listán eddig csak James Franco, Jennifer Lawrence, Kanye West és Ellen DeGeneres neve szerepel. Mads Mikkelsent javasolnánk ötödiknek, már csak a meta kedvéért is.

Jövőre érkezhet a moduláris okostelefon

A tetszőleges, nekünk szükséges részekből összeállítható okostelefon igénye nem éppen mai madár (sőt, a hagyományos mobilok idejében is hasonlót akartunk sokan), mégis csupán 2015 első negyedévére tervezi bevezetni a Google a Project Ara munkanéven fejlesztett moduláris okostelefont. Az alapötlet egyszerű, tehát zseniális: ha sosem fotózok okostelefonnal, hanem inkább zenelejátszónak használom, miért ne szerelhetném ki belőle a kamerát, és tehetnék bele egy erősebb akkut? Vagy inkább egy jobb minőségű kamerát, ha sokat fotózok,  amivel nem dörzspapírnak néznek ki az esti felvételek? Vagy hőmérőt? Vagy ujjlenyomat-olvasót?


A tervek szerint április közepén rendezik meg az Ara fejlesztői konferenciát, és ennek környékén lehet majd kipróbálni az első prototípusokat is. Ami viszont a fenti hírnél is érdekesebb, az az a tény, hogy a Google 50 dollár körüli áron akarná bevezetni az alapmodelleket, a célja ugyanis ezzel igazából nem csupán a modularitás hangos ünneplése, hanem az internetet még nem igazán használó bolygólakók begyűjtése. A várhatóan 3D-nyomtatott alkatrészek (a projekt egyik partnere a makereiről ismert 3D Systems) háromféle külsőbe (ún. endóba) szerelhetőek, ezek az eléggé önmagyarázó mini, medium és jumbo nevekre hallgatnak. A mediumba például 10 darab kiegészítő szerelhető. Ez önmagában véve nem is hangzik soknak, tekintve hogy egy endóban a modulhelyeken, némi áramkörszendvicsen meg egy aprócska backupelemen kívül semmi más nem található meg – szerencse, hogy a tervek szerint a készülék kikapcsolása nélkül lehet majd modulokat cserélni, így merülő akku esetén elég csak kicserélni az ujjlenyomat-olvasót vagy a kamerát egy extra akkura. A modulokat kapcsolófogak és mágnesek tartják helyükön.


Az elképzelések között szerepel az is, hogy a moduláris összeszereléshez hűen az Ara vásárlói élmény az olyan mobilkioszkokban teljesedjen ki, amelyeket amúgy standard méretű konténerekben szállíthat a cég a világ bármely pontjára. A Google a remek ötletektől függetlenül tudja, hogy az Ara is a moonshot kategóriába tartozik, azon ötletek közé, amelyek hiába jók, ha a világ, a piac vagy a fogyasztók nincsenek felkészülve rájuk.

Hogyan olvassunk gyorsabban?

Egy átlagos olvasó 220 szót olvas el percenként, általában balról jobbra, szemmozgása pedig azért sem konzisztens, mert gyakran visszaugrik a szeme, visszaolvas, vagy netán kontextust keres – ez pedig le is lassítja az olvasás folyamatát. Ez az a belépési pont, ahol a Spritz névre hallgató app (ez a hírblokk persze itt vesztette el komolyságát, de azért olvass csak tovább, hátha) meg akarja változtatni az olvasás folyamatát. A trükk a fentiekből már egészen adja magát: azzal gyorsítható az olvasás folyamata, ha nem a szem mozog, hanem a szöveg előtte. Olvasóként egy pontra függesztjük a figyelmünket, az app pedig előre beállított sebességgel villantja fel előttünk az új szavakat. Minden egyes szót annak hosszától és szótagszámától függően eltolva jelenít meg egy tengelyhez képest, hogy könnyebben tudjuk befogadni. Az app első körben Samsung Gear 2-re meg Galaxy S5-re jelenik meg, de a neten bárki számára kipróbálható, 250 és 500 szó per perc közti tempókban. A cég sajtóanyaga szerint vannak olyanok, akik 1000 szót is el tudnak percenként olvasni. Mi itt szeretnénk mindenkit biztosítani afelől, hogy az olvasás és a szövegértés két különböző képesség, úgyhogy elolvashatunk egy Hemingwayt egy ebédszünetben, de olvasónaplót már nem mernénk belőle írni utána.


3D Rubik-gömbök mazochistáknak

Mit tegyünk akkor, ha ki akarunk tolni magunkkal, de nincs gyerekünk, hogy szülői értekezleten sirathassuk az életünket? Ilyen helyzetekre egészen sok tippünk van, a legújabb a 3D-nyomtatókkal legyártott ún. Marusenko-gömb. A Rubik-kockákhoz hasonlító (a Rubik-iroda termékeitől teljesen eltérő cégről és termékcsaládról beszélünk éppen, csak hogy egyértelműsítsünk) gömbváltozatok darabonként 25 dollárért okozhatnak szférikus fejfájást: egy gömb 54, egyenként kilenc tetszőleges irányba elforgatható vagy elcsúsztatható darabból áll. A cég oldalán öt nehézségi szintre osztják a meglévő mintázatokat: a legegyszerűbb a kétszinű, a legbonyolultabb pedig a nyolcszínű háromszögezett példány. Sok szerencsét, mi szóltunk.