Szlankó Zoltán hegymászó és társai elindultak a Lhotse felé

-

Szlankó Zoltán, Cleo Weidlich és két másik amerikai társuk elindult Katmanduból, már Luklában vannak. Itt találkoznak a helyi serpa mászóval, akivel kiegészülve kezdetét veszi a Lhotse-expedíció.


A csapat eredetileg a Shishapangmát mászta volna meg, de az amerikaiak nem kaptak vízumot Kínától, ezért az utolsó pillanatban új hegyet választottak. A Föld negyedik legmagasabb pontjára, a Lhotse csúcsára akarnak felmászni. Szlankó Zoltán a 4BAKANCS hegymászóportálnak telefonon azt mondta, ha az időjárás engedi, a csúcsot nem a klasszikus úton, hanem az északi gerinc megmászásával akarják elérni. Ez jóval nehezebb feladat, eddig csak három amerikai mászó jutott fel a 8516 méteres csúcsra ezen az úton.  Lelkileg nagyon megterhelőnek tartja az új helyzetet. Szlankó Zoltán szerint ugyan időben, felkészülésben és erőnlétben rendben vannak, „őrületesen nagy ez a váltás, nem erre a hegyre készültünk. Ez nem a Bükk, ahol rossz idő esetén a szomszéd hegyre megyünk fel!”


Szlankóék tervezett útvonala


Katmanduban sikerült a hiányzó felszereléseket is kiegészíteni (a gázt leszámítva, mert azt az egész városban nem lehet kapni), sőt Cleo a Shisán hagyott depóját is begyűjtötte, így ő 90 kg-os felszereléssel vág neki az útnak. Jelenleg Luklában tartózkodnak, ma esti céljuk Phakding, ahol az éjszakát is töltik, majd mennek tovább Namche Bazarba. Az Everest-útvonal az alaptáborban a pénteki, eddigi legsúlyosabb lavinabaleset miatt le van zárva, de Szlankó Zoltán azt reméli, mire két-három nap múlva odaérnek, ezt feloldják. Szlankó szerint az egyik legnagyobb problémát a Lhotce megmászásakor a tömeg jelenti majd. Útjuk egybeesik a Mount Everestre menő úttal, ahol rengeteg mászó (egyes híradások szerint több mint 340 nyugati mászó és 300 serpa) próbál idén szerencsét. A nehezebb szakaszokon vagy a fix köteleknél hatalmas lesz a torlódás, ezt kell valamiképpen elkerülni.   Az expedíció előtt Szlankó Zoltán interjút adott a VS-nek, azt itt olvashatják.