Szíria: visszatámadtak a felkelők

Fotó: ANADOLU AGENCY / Huseyin Nasir

-

Új offenzívát indítottak felkelők és dzsihadisták Szíria középső részén a damaszkuszi rezsim erői ellen - közölte kedden a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.


Imad ad-Dín Mudzsáhid, a Tahrír as-Sám nevű szövetség szóvivője elmondta, hogy a legnagyobb részt az al-Kaida korábbi szíriai szárnya, a Dzsabhat Fatah as-Sám harcosaiból álló szervezet támadást indított a kormányerők ellen Hama tartományban, s azt állította, hogy több falut el is foglaltak.

Hama stratégiai fontosságú a rezsim számára, mert a kormányellenes erők és szélsőségesek uralta Idlíb tartományt olyan területektől választja el, amelyeket stabilan ellenőriz a damaszkuszi kormány.

Az OSDH egy falu és nyolc ellenőrzőpont elfoglalását erősítette meg.