Szijjártó: a NATO-nak harcolnia kell az ISIS ellen

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem lehet kérdéses, hogy a NATO-nak szerepet kell vállalnia az Iszlám Állam elleni harcban.


Szijjártó Péter azt mondta: „a világ legerősebb és valaha volt legsikeresebb katonai szövetsége nem húzhatja ki magát az alól, hogy a jelen kor legjelentősebb biztonsági kihívásával szemben fellépjen". Szerinte a NATO-nak a modern kor kihívásaira rugalmasabban és gyorsabban válaszoló szervezetté kell válnia.

Elmondta: Magyarország évek óta részt vesz az Iszlám Állam elleni globális koalícióban, az Észak-Irakban állomásozó katonai kontingens mandátumának idei lejárta előtt a kormány azt fogja kezdeményezni, hogy két évvel hosszabbítsák meg az egység megbízatását, 150-ről emeljék 200-ra a létszámát, terjesszék ki működési területét.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorban a miniszter azt közölte, hogy a legfrissebb információk szerint sincs magyar sérültje, áldozata a hétfői szentpétervári robbantásnak. A nagyvárosban működő magyar konzulátus mintegy hetven magyarról tud a térségben.