Szeretnek vagy utálnak, nincs középút - interjú Torghelle Sándorral

Fotó: Vs.hu/Kozma Zsuzsi / Vs.hu/Kozma Zsuzsi

-

HÁTTÉR

Torghelle Sándor 32 évesen élete egyik legjobb félszezonját futja, 10 meccs/7 gólos mutatója még sosem volt. Bár van, aki csak trollként kezeli, a nemrég indított Facebook-oldala egy hét alatt 10 ezer követőt nyert, viszont neki nem ez az igazi népszerűség, hanem azok a válogatott meccsek, amikor ezrek zúgták a keresztnevét. Tisztában van vele, hogy két Torghelle Sándor van: a pályán kívüli nyitott, viccelődős énje mondta el a pályán levő agresszívről, hogy az sem egy felvett szerep, pusztán a benne levő tűz megnyilvánulása.


A Puskás Akadémia elleni meccs előtt az öltözőben sérültél le, mi történt? Egy szerencsétlen mozdulatnál egy mészdarab leszakadt a csípőmből, és az beszúr. Meg kell várni, míg onnan elmozdul vagy felszívódik. Még nem tudom megmondani, mikor lesz rendben, lehet hogy a Kaposvár elleni idényzárót is kihagyom. Sajnálhatod, mert régen fociztál ilyen formában, mint most az MTK-ban. Egyértelműen ez az egyik legjobb félszezonom, ilyen, hogy tíz meccsen hét gólt szerzek, nem is nagyon volt korábban. A téli váltásomból én és a klubom is profitált. A Vidiben csak a sokadik csatár voltál, itt gondolom eleve főszerepet szántak neked, ami ezek szerint bejött. Igen, úgy vázolták fel, hogy stabil helyem lesz elöl, a labdák pedig jönni fognak, vagyis rám épült a támadójáték. A labdák tényleg jöttek, és ami a legfontosabb, a rendszeres játék is megvolt, nem úgy, mint Fehérváron, ahol ősszel 4-5 meccsen játszottam 10-12 perceket. A fő cél a bentmaradás volt, ezt bőven a szezon vége előtt eldöntöttük egy remek szériával. Az utóbbi hét bajnokin hat győzelmet aratva, a listavezető Debrecent is megverve. Ez a te jövőd szempontjából sem mindegy. Igen, úgy tudok nekimenni a következő évnek, hogy egy remek szakasz van mögöttem. Ha egy teljes szezont töltesz úgy, hogy nem játszottál, nem sikerült semmi, úgy eléggé nehéz tervezni a következőre. Márpedig a sorsomról most kell döntenem. A jó tavasz ráerősít arra, hogy maradj? Onnan, ahol csupa pozitív dolgokat tapasztaltam, igazából miért is kellene eljönnöm? Minden mellette szól. Anyagilag is megfelel, ha maradsz az MTK-nál? Nem csak az anyagi szempontok vannak, a családot is figyelnem kell, a gyermekünk ősszel megy iskolába, mindent mérlegre kell tenni a döntésnél. De erről csak később tudok többet elárulni. Lövöd a gólokat, jó a formád, nem lenne ott a helyed az újjászerveződő válogatottban? Jelen pillanatban ez meg se fordul a fejemben.  Tisztában vagyok azzal, hogy milyen játékosok vannak ott, és kik azok, akiket Pintér Attila jobban favorizál, mint engem. Ha hívnának, természetesen örömmel mennék, de nem tartom valószínűnek, hogy hívni fognak. Nekem magamat kell építeni tovább, nem azon agyalni, hogy benne akarok lenni a válogatottban. Régebben volt ilyen, vártam a meghívót, nem jött, és rosszul esett, de ez már a múlté. Tapasztaltabb vagyok, máshogy kezelem, ebből nekem nem lesz napi problémám.


Júniusban jelenik meg az önéletrajzi könyved, egy ideje már próbáltak rábeszélni, mi volt az, amire végül beadtad a derekad? Kaptam egy megkeresést, először nem akartam elfogadni, mert elég furcsa, hogy egy még aktív labdarúgó könyvet ad ki. Ám végül is lehet, hogy pont emiatt lesz érdekes az egész történet. Átgondoltam, és végül bevállaltam, mert valljuk be őszintén, nem sok mindenkiről akarnak könyvet csinálni. Van, aki saját ötletből elkezd egy könyvet, és megpróbál ebből profitálni, de számomra nem ez a cél. Hanem akkor mi? Détári Lajos könyvét olvastam, ott fontos szerepet kaptak azok a részek, amelyekben megpróbál választ adni az őt ért vádakra, kritikákra. Te is felhasználod erre? Nem ez a célom, hogy magyarázkodjak akárkinek is azzal kapcsolatban, hogy milyen is ez a Torghelle Sándor. Én ezt vállalom, és ha kell, szembe megyek mindenkivel. Ha felmegyek a pályára, akkor sem fogok senki miatt megváltozni azért, hogy jobban szeressenek. A könyvemmel sem akarom magam mellé állítani azokat az embereket, akik nem szeretnek. Inkább azoknak szól, akik tisztelnek, és elfogadják azt, aki én vagyok, és a könyv által kicsit jobban bele tudnak látni a dolgaimba. Hogy hol hibáztam, és hol csináltam jól a dolgokat. Mi voltam, honnan indultam, és mivé lettem. Ezen az úton mi alakított rajtad a legtöbbet? Mindenhol voltak negatív és pozitív dolgok, a negatívból lehet jobban tanulni. A pozitív könnyebben jön, de megtartani, na, az a nehéz. Ha pedig kapsz egy pofont, és abból sikerül felállnod, abból van igazán eredményed. Márpedig ezekből a pofonokból volt elég. Konkrétabban? Németországban, az Augsburgban volt olyan, hogy folyamatosan jól ment a játék, gólokat rúgtam, és egyetlen hiba vagy gól nélküli meccs után a kispadon találtam magam. Aztán meg akármit csinálhattam az edzésen, folyamatosan apait-anyait beletehettem, nem kaptam vissza semmit, mert az edző úgy gondolta, hogy nem ott van a helyem. Éreztél olyat, amit a focistáink mondanak, hogy a magyarokat még a a légiósok között is külön hátra sorolják? Hát, nincsen jó nevünk Európában, az biztos. Hosszú évek folyamata hozta ezt sajnos, ami a légiósainkon csapódik le. A jól induló fiatal magyar focisták egy-egy ilyen pofon vagyis mellőzés után hajlamosak végleg elhalványulni, hogy lehet ezt elkerülni? Volt olyan is, hogy kitettek a válogatottból, és bár nagyon fájt, sikerült visszaküzdeni magam. Akkor is az volt a tapasztalat: csak fejben tudod megoldani a helyzetet, le kell zárni az idegeskedést, és menni tovább. Ehhez persze mentálisan nagyon erősnek kell lenni. Nem szabad aranyosnak és kedvesnek lenni, mert ha az vagy, elnyomnak, és megesznek. Továbbá én is csináltam hülyeségeket, mert ki nem csinálja meg, de ezekből tanulni kell, és később nem szabad ugyanazt elkövetni. A válogatottbeli csalódást másodszor említetted, melyik korszak ez? Matthausszal stabil kezdő voltam, aztán Várhidinél kikerültem. Koemannál megint ott lehettem, majd Egervári megint kitett. Mindez valóban nagyon megviselt, de a foci nem csak tök szuper dolgokról szól, és egy idő után megtanultam ezt kezelni. Van, hogy lenn vagy a padlón, de ha nem állsz fel, hosszú távon valószínűleg nem tudod ezt a szakmát művelni.


-


A könyveddel kapcsolatban azt mondtad, két Torghelle Sándor van, az egyik a pályán lévő, a másik a pályán kívüli. Mi a különbség? A pályán levőt meg lehet nézni, látja bárki, hogy ott mit teszek: a viccnek ott nincs helye, kőkeménynek kell lenni, és agressszívnek. A pályán kívül egészen más vagyok, szeretek viccelődni, beszélgetni, nyitottnak lenni. A Facebookon nemrég jelentél meg, tíz nap alatt lett tízezer követőd, miközben a válogatottak közül például Gera, Király vagy Bogdán is 10 ezer alatt van. Számítottál erre? Nem gondoltam, hogy ennyien lesznek pár napon belül, örülök neki, de nem az számít, hogy hány ember követ. Az egészben az a jó, hogy egy helyen minden hír elérhető rólam, ennek egyébként a  könyv előkészítése a fő célja. Melyik a nagyobb népszerűség: amikor az albánok ellen több ezren skandálják a nevedet, vagy a 10 nap alatti 10 ezer követő? Egyértelmű, hogy az albánok elleni! Amikor a pályán teljesítesz, látod és hallod közben az emberek reakcióját, az messze többet ér bármilyen internetes történetnél. A könyvedet viszont úgy kezded: „Bunkó vagyok. Egy sötét tapló, egy nagyképű majom. Édes istenem, hányszor hallottam ezt vissza magamról!” Miért van, hogy rendre a két végletet, rajongást és a megvetést kapod vissza az emberektől? Azért, mert egy olyan karakter vagyok, akit vagy szeretni lehet, vagy pedig utálni. Igazából nincsen középút. Soha egy olyan megnyilvánulást nem kaptam, hogy Torghellét nagyjából elfogadom, amolyan langyos vizes megoldással. Vagy azt mondja, hogy tiszteli, és szereti, amit én mutatok és teszek, vagy pedig azt, hogy rohadjon meg, és menjen a francba. Részedről ez így rendben van? Nekem ez így tiszta. Inkább ez legyek, mint egy olyan valaki, aki 15-20 évig ott van a fociban, és amikor elmegy, hiába kérdezzük egymástól, hogy mit tudsz róla mondani. Nincs róla egy emlék, nincs vele kapcsolatban semmi. Velem van negatív is, pozitív is. Ennyi. Ha valaki meghallja a nevemet, az föl fog hozni egy-két meccset ellenem vagy mellettem. Tudnak véleményt mondani az emberek.


„A Facebook-generációnak egy troll vagyok, akin nevetnek.” Biztos hogy még most is az vagy? Az elmúlt hónapokban nem nagyon találtam efféle támadásokat. A sajtó érdekesen viselkedik. Mostanában nem nagyon lehet negatívumokat írni, játszom, gólokat lövök, bent maradtunk. Abban a pillanatban, amikor van egy kis visszaesés, akkor kap igazán a játékos, nem akkor, amikor megy neki. De ez normális, ezt is lehet kezelni. Akár a trollfoci poénjait is? Ami nem sértő, azzal nincs problémám, ha szórakoztatja őket, akkor csinálják. Nincs vele semmi bajom. De volt rá példa, hogy egy-két esetben túlléptek azon a bizonyos határon, az azért nem esett jól. De ezzel sem tudok mit tenni, közszereplő vagyok. Egyébként pedig a szurkolók már a Facebook elterjedése előtt is foglalkoztak velem, neveket akasztottak rám, tréfás, vagy éppen gúnyos rigmusokat kiabáltak nekem. Arról nem is szólva, hogy azokat a neveket, amit mostanság divatos velem kapcsolatban emlegetni, Horti Gábor találta ki, aki egy fejesgólomnál kiabálta, hogy Air Sanyi, a levegő ura. A napokban voltál 32 éves, ilyenkor összegzel? Nincs rá szükségem. Mindig vannak olyan beszélgetések, mint ez a mostani veled, ilyenkor pont elég áttekinteni, mi történt velem, és merre megyek. Azért sincs összegzés, mert van még pár év bennem, nem akarok leülni számot vetni. Hogy hány év, a lábaim meg fogják mondani, mennyit engednek. Hála istennek a szüleim elég jól megcsináltak, a sérülések nem voltak rám jellemzők. Azért csak rákérdezek: német másodosztályú és NB I-es idényekkel, 42 válogatottsággal és 11 válogatott góllal elégedett lehetsz 32 évesen, vagy van benned hiányérzet? Hiányérzet? És ha van, mit tudok csinálni? Semmit. Kitűzni célként, ami kimaradt. Célom nekem mindig van, és az pont elég. Nem tudok kimenni a pályára úgy, hogy lehozom a 90 percet, és lesz ami lesz, nem érdekel. Minden egyes meccsen vannak célok, és most is motivációt adott a bentmaradás, mint nagyobb cél. A könyvemben is benne lesz, hogy mindig felállítottam valamit magam elé, és szerencsére nagy százalékban el is értem.


-


A paksi átemelős gól nem volt semmi, rúgtál ilyet az Augsburgban is. Ezekkel választ adsz azoknak, akik nem tartanak technikás játékosnak? Ki mondja, hogy nem vagyok technikás? Tisztában vagyok a képességeimmel. Ha nem lenne meg a kellő technikai szintem, amit ezek a mérkőzések megkövetelnek, akkor nem tudtam volna válogatott lenni, nem lehettem volna légiós, de még itt az NB I-ben sem lehetnék. 17 évesen kerültem az első osztályba, 15 évig nem tudsz ott lenni az élvonalban, ha full ügyetlen vagy. Az egyértelmű, hogy technikailag vannak jobb játékosok nálam, de azt kompenzálom azzal, ami más játékosoknak nincsen meg. Az egyik kommentelő ezt így fogalmazta meg: „Sanyi az utolsó focista, aki szívvel játssza ezt a játékot.” Ez a lényege a játékodnak? Valóban nagy százalékban benne van ebben, hogy szívjátékos vagyok, tehát ha fölmegyek, akkor nincsen elveszett labda. Odacsúszok, odacsípek, rúgok, agresszív vagyok, megharcolok a helyért. És ha kell, szétharapod a szögletzászlót, ahogy a stand-up-os Tóth Edu mondta a hozzáállásodat méltatva. Azt azért nem. Az nem finom. Ez a tűz ez benned van, vagy fejben kell mindig újra felépíteni? Ez bennem van, gyerekkoromtól ilyen voltam. De hát a könyvben az is benne lesz, hogy ez honnan jön nekem. Szóval tíz évesen ilyen voltál, ha lementél a térre. Még rosszabb. Rendben, akkor ne lőjük le a könyv poénjait. De az életed első vadkanjáról még megkérdezlek, csak egy kaland, vagy életre szóló szenvedély? Két éve Sándor Gyuri barátom csábított ki az erdőbe vadászni, aztán megcsináltam a hozzá szükséges papírokat. Még nem tudom kijelenteni, hogy vadász vagyok, nagyon az elején járok, és azt sem tudom, meddig fogok elmenni. Azért a vadkan elejtése kezdőként nem lehet rossz. Kábé mint góllal debütálni az NB I-ben? Igen, magasra tettem a lécet, de a lényeg az, hogy jó társaságban vagyok. Ha lemegyek tízszer, és egy lövés nélkül csak elvagyunk, nekem az is jó. Van amikor csak kiülök a lesre, és csak ülök, semmit nem látok, de hallom, ahogy a vadak ott játszanak az erdőben, és elképzelem, ahogy a gidák szaladgálnak. Tehát ez az a sport, ahol nem kell lőni feltétlenül, mert nem az a legfontosabb. Torghelle Sándor