Szereti-e Merkel Junckert?

Fotó: Getty Images / Ralph Orlowski / Getty Images / Ralph Orlowski

-

Orbán Viktor kijelentette, hogy pártja nem szívesen látná Jean-Claude Juncker luxemburgi politikust az Európai Bizottság élén. Immár Cameron brit miniszterelnök is ezen az állásponton van. De kitől függ elsősorban, ki lesz a portugál José Manuel Barroso utóda? A német Angela Merkeltől.


Amikor az Európai Néppártban tavaly megfogalmazódott a gondolat, hogy – hasonlóan a többi nagy pártcsaládhoz – a konzervatívoknak is legyen közös jelöltjük a bizottsági elnöki posztra, a német kancellár nem támogatta az ötletet. Az európai kérdésekben az óvatosságot és főleg a zárt ajtós egyezkedéseket kedvelő Angela Merkelt zavarta, hogy előre meg kell neveznie jelöltjét az Európai Bizottság élére. Mivel azonban az összes többi nagyobb pártcsalád is így tett, az Európai Néppárt is rákényszerült egy közös jelölt kiválasztására, aki mögé a tagállamokban is fel lehet építeni a kampányt. Többen is szóba kerültek (például Donald Tusk lengyel kormányfő is), az Eurocsoport (az eurót használó országok szervezete) vezetését maga mögött hagyó, luxemburgi Jean-Claude Juncker viszont erősen ambicionálta a posztot. Majdnem olyan erősen, amilyen erősen a német CDU/CSU ellenezte őt. Donald Tusk is szóba került Donald Tusk is szóba került Merkelről tudni lehet, hogy kevéssé kedveli a konzervatív luxemburgi politikust. Juncker ugyanis a víziók embere, álma egy minél egységesebb Európa. E téren alig különbözött a szocdem Martin Schulztól vagy a liberalis Guy Verhofstadttól, akik szintén a föderális Európa hívei. Merkel azonban kevéssé. Nem azért, mert ő a nemzetállamok szuverenitását erősítené – hanem egyszerűen tőle idegen mindenféle vízió, pláne nyíltan hirdetett politika. Ő már Berlinben is tökélyre fejlesztette a váratlan, de biztos kis lépések politikáját, ahol legfeljebb az eredmény, de nem az oda vezető út nyilvános.  

Jean-Claude Juncker már az Eurocsoport vezetőjeként is több Európát szorgalmazott, bátrabb, nyíltabb berlini politikát. Merkel az euroválság idején sokszor éppen ezért tudálékosnak ismerte meg a luxemburgi politikust. A Spiegel információi szerint ismeretes, hogy „Merkelnek az idegeire megy Juncker okoskodása“. Az Európai Néppárt végül mégis Junckert választotta közös jelöltté. Merkel most pedig megint elővette jól ismert módszerét, és hirtelen élére állt mindannak, amit korábban ellenzett. Ez Merkelre német kancellárként is jellemző: ami győzelemre áll, ami többségi véleménynek tűnik, azt hirtelen magáévá teszi. Ez történt Juncker esetében is: a CDU/CSU teljes mellszéllességgel állt ki a luxemburgi politikus mellett. Igaz, a bizalmatlanság árulkodó jelei végig megvoltak. Juncker hiába volt az Európai Néppárt közös jelöltje, a CDU nem vele, hanem Merkel fotóival kampányolt, a CSU pedig kifejezetten egy EU-kritikus kampányt folytatott, amelybe aztán végképp nem illett bele az EU-párti Juncker. A CDU jelszavai semmitmondóak voltak – „Együtt sikeresnek lenni Európában“ –, a plakátokon Merkel mosolygott. A CDU-szavazóknak mindez azt üzente, hogy tessék megnyugodni, végül úgyis Merkel dönt. Angela Merkel és Jean-Claude Juncker Angela Merkel és Jean-Claude Juncker Az EP-választásokat – ugyan felettébb rossz eredménnyel – megnyerte a CDU/CSU, de a választások estéjén Merkel semmit se mondott. Azok a CDU-sok, akik viszont beszéltek, egyértelműen Juncker mellett álltak ki. Minden megkérdezett CDU-s politikus jelezte, hogy a CDU győzelmével egyértelműen a Néppártnak kell elnököt jelölnie. „És a jelöltünk Juncker“. Ezt már Angela Merkel mondta a választások utáni frakcióülés után. Merkeliül ez azonban még nem jelent túl sokat, pusztán egy ténymegállapítást. Hiszen tényleg Juncker az Európai Néppárt, és így a CDU/CSU jelöltje a bizottsági elnöki posztra. Hogy azonban ő is marad-e, az már más kérdés, és Merkel nyilatkozatából ez nem derült ki. Közben Orbán Viktor magyar kormányfő, akinek pártja szintén az Európai Néppárt tagja, jelezte, hogy nem fogadja el Juncker személyét, és főleg személyes sérelmekre hivatkozott. Mivel Merkel maga sem állt ki teljesen egyértelműen Juncker mellett, és lebegteti a végső döntést, úgy nézhet ki, mintha a német elefánt és a magyar kisegér együtt dübörögne Juncker ügyében.  

Merkelt azonban vélhetően kevéssé érdeklik Orbán személyes sérelmei. Ő arra figyel, hogy kivel tudja folytatni jelenlegi, víziók nélküli, kis lépésekből álló európai politikáját, és miként tudja magának megnyerni azt a Londont, amely Párizs gyengélkedése miatt felértékelődött Berlin szemében. Orbán Juncker-ellenessége így vagy azt jelenti, hogy ő tud már valamit, vagy belpolitikai üzenetként használja, aztán majd csendben megszavazza a hivatalos irányvonalat. Annak esélye elég kicsi, hogy Orbán kilépteti a Fideszt, vagy a pártot kizárják az Európai Néppártból, és ezért fordulna szembe a pártcsalád még hivatalos jelöltjével. Orbán is tudja, hogy a Néppárton belül jobban tud érdekérvényesíteni, mint mondjuk az EU-szkeptikus frakciókban, másrészről az Európai Néppárt se hagyná veszni magyar tagpártját (ha kiszáll a Fidesz és a KDNP, nem marad magyar tagpárt), pláne egy olyat, amely mégiscsak sok mandátumot hoz. Berlusconi Forza Italiáját se rakták ki, pedig Merkel az olasz „testvérpártot“ is – finoman szólva – rühelli. Merkelt vélhetően kevéssé érdeklik Orbán személyes sérelmei Merkelt vélhetően kevéssé érdeklik Orbán személyes sérelmei Juncker esélyeit Merkel döntése határozza meg, noha a luxemburgi politikus nagyon szuverén és határozott módon magának követeli a bizottsági elnöki posztot. Amúgy hasonlóan a szocdem Martin Schulzhoz, aki pedig az EP balos többségében bízik. Érdekes és jelzésértékű azonban, hogy nem csak a CDU/CSU, hanem az SPD is óvatoskodik a kérdésben. Az SPD csak ímmel-ámmal támogatja saját jelöltjét, Schulzot. Mint ismert, Berlinben nagykoalíció van. A német biztost – aki aztán vagy lesz elnök, vagy nem lesz elnök – közösen kell jelölni. Abba az SPD semmiképp sem menne bele, hogy egy német néppárti legyen a poszt betöltője. Elképzelhető „deal” tehát, hogy a nagykoalíció a jelenlegi konzervatív Günther Oettinger helyett szocdem németet jelöl a bizottságba, cserébe az SPD a bizottság elnöki posztjánál támogatja a konzervatív jelöltet, aki ennek megfelelően nem német lesz. A luxemburgi Juncker ebbe a képbe beleillik. London azonban már korábban jelezte, hogy Schulzot semmiképp, de Junckert se nagyon tudja elfogadni, mert túl EU-föderalista. David Cameron állítólag jelezte Merkel felé, hogy ha nagyon nyomatná Junckert, akkor ő meg ráuszítja a brit konzervatív bulvársajtót Juncker alkoholproblémáira. Mint ismert, a holland pénzügyminiszter mondta az év elején, hogy „Juncker iszik“. (Martin Schulzról is ismertek fiatalkori alkoholproblémái.) Martin Schulz Martin Schulz Merkelnek könnyen kezelhető, Londonnak is elfogadható, a szocdem koalíciós partnerrel közösen jelölhető bizottsági elnök kell. Martin Schulz nehezen felel meg e kritériumoknak, bár Merkel elvileg szívesebben látná őt, mint Junckert. A német Schulzcal jobban szót ért, ráadásul a szocdem politikus inkább ugat, mint harap: bizottsági elnökként nem lenne annyira kényelmetlen, amennyire megnyilatkozásaiból kitűnik. E tekintetben Juncker szuverénebb, Merkel számára kezelhetetlenebb jelölt. London azonban mindkét jelöltet elutasítja, és egyelőre nem látni, miért akarna Merkel olyan Barroso-utódot, akivel nem csak ő, hanem London se bírna könnyen. Juncker azonban szívós ember, és bárhogy is taktikázik Merkel, egyelőre még mindig ő a győztes konzervatív pártcsalád bizottsági jelöltje. Ez pedig, legalábbis kifelé, jelentős előny.

Őszig kell megegyezni, de már most elkezdik

Az uniós országok állam- és kormányfői már kedden informális csúcstalálkozón beszélik meg, hogy az EP-választás után kit látnának szívesen ősztől az Európai Bizottság elnöki posztján, a biztosi tisztségekben, az Európai Tanács elnökeként, az unió külügyi főképviselőjeként, illetve az Európai Parlament elnökeként. A 2009 óta érvényes Lisszaboni Szerződés nyomán most először szembesülnek a tagországok azzal, hogy a bizottsági elnöki poszt betöltőjéről nem ők döntenek, hanem csak jelölnek, és végül az Európai Parlament szavaz. A tagországok vezetői többségükben olyan pártokat képviselnek, amelyek az EP-ben a két nagy frakcióhoz tartoznak, a Néppártéhoz és a szocialistákéhoz. Ennek a két pártcsaládnak a szava nyomhat a latban a legtöbbet, de fontos, hogy a kettőnek együtt is csak csekély többsége van az EP-ben, így gyakran adódhatnak helyzetek, amelyekben más frakciók támogatására is szükségük lehet. (Az erőviszonyok és a „nézetkülönbségek” gyakorlatilag kizárják, hogy a nagy pártcsaládok rendszeresen egymás nélkül, a kisebbekkel, illetve a független képviselőkkel próbáljanak többséget kialakítani az EP-ben.) Mindezen okokból is a fent említett posztok betöltőiről „csomagban tárgyalnak”, hiszen ha az egyik oldal enged az egyik ügyében, akkor azért kaphat valamit a másikéban. A fontosabb tisztségek közötti megosztás hagyományosan nagyon bonyolult: ha az egyik nyugati tagállamból érkezik, akkor egy másik keletiből, ha az egyik néppárti, akkor egy másik szocialista lesz, valamint nőt is illik jelölni valamelyik pozícióra (az előző ciklusban például előre megegyeztek, hogy félidőben szocialista parlamenti elnök váltja a néppártit). Ami a bizottsági elnöki tisztséget illeti, az Európai Tanácsnak, azaz a tagországok vezetőinek a jelöltállításhoz minősített többség kell – tehát szélesebb körű egyetértés kell –, míg a Parlamentben már „csak” egyszerű többség (50 százalék + 1 szavazat) szükséges. A megegyezésre még van idő, Barroso hivatali ideje csak októberben jár le.