Szent Patrik nap? – Ehhez aztán már tényleg semmi közünk

-

Még ha engedjük is lenyomni a torkunkon az olyan ünnepeket, mint a Valentin-nap vagy újabban a halloween, a Szent Patrik nappal tényleg nincs értelme azonosulni. Inni ugyanis bármikor lehet.


Persze, akinek ír barátai vannak, és természetes közegében figyelheti meg a Guinness és a whiskey ipari méretű lebontását, majd a túltöltődés után a le nem bontását, az nyilvánvalóan jól fog szórakozni ezen a napon, amikor állítólag mindenki ír. Ez a szöveg persze, valójában csak arra való, hogy a szokásosnál is több fekete sört lehessen eladni vele, de hát az alkohol ilyenkor azért magától is fogy rendesen, legalábbis Írországban. Észak-Amerikában az ír kultúrát ünneplik március 17-én különböző rendezvényekkel. Írországban viszont egy időben kénytelenek voltak elrendelni a kocsmák bezárását, ugyanis az írek ezen a napon már reggelre annyira készen voltak, hogy képtelenek voltak értelmes szavakat megformálni – bár ráfogták, hogy az általuk amúgy nem beszélt kelta anyanyelvükön szólnak –, délutánra pedig nukleáris apokalipszis sújtotta övezetté változtatták szigetüket.


Érthető, hogy az ír kormány az utóbbi évtizedekben igyekszik kulturális ünneppé, sőt kulturális fesztivállá változtatni Szent Patrik napját, és nemcsak azért, hogy legyen valami kézzelfogható apropója az ivásnak, hanem bevallottan azért is, hogy külföldről se úgy nézzenek az írekre, mint egy olyan népre, amelynek az alkoholizmus a DNS-ébe van kódolva. Ennek érdekében a zöld szín és a lóhere viselése, valamint az alig beszélt ír nyelv ápolása mellett Dublinban és más ír nagyvárosokban is kulturális hetet tartanak, amelyen az észak-amerikai gyakorlathoz hasonlóan az írség mibenlétét próbálják megfogni, ápolni és ünnepelni. Persze, az írség leginkább a kocsmákban nyilvánul meg az egyház képviselői szerint is, akik folyamatosan azért lobbiznak, hogy Szent Patrik napja változzon vissza pusztán egyházi ünneppé, vagy legalábbis a vallási jellegét domborítsák ki. Így egyrészt senkinek se kellene masszív alkoholszagban hazamennie a templomból, meg hát eleve nem biztos, hogy méltó egy ország védőszentjéhez az, hogy orgiasztikus ivászattal ünnepeljék meg halála évfordulóját...


Szent Patrik igazából nem is ír volt, római polgár fiaként született a nagyobbik Brit-szigeten, és magától soha nem ment volna Írország közelébe. Ír kalózok viszont úgy gondolták, hogy jobb lenne, ha menne, és tizenhat éves korában pár ezer másik szerencsétlennel együtt elrabolták valamikor az V. században. Írországban birkákat őrzött, és ezt annyira unta, hogy inkább megtért Istenhez, majd amikor hat év után megszökött, és hazatért, jobbnak látta kitanulni az egyházi pályát. (Állítólag egyébként hazafelé is elrabolták, de ekkora lúzerságot azért nem vallott be.) Ahogyan eredetileg se jutott volna eszébe, hogy Írországba utazzon, kiszabadulása után sem akart visszatérni, de egyszer álmában visszahívták maguk közé az írek, egy ilyen invitálásnak pedig nem tudott nemet mondani. A konkrét írországi tevékenysége elég homályos, de saját leírása alapján úgy tűnik, hogy mindenféle kalandba keveredett a pogány írek között – egy tévésorozatot simán össze lehetne rántani belőle – sokakat megtérített, korát megelőzve sikeresen promózta a szerzetességet, egyházakat alapított és végezte a hasonló, nem mindig veszélytelen térítői munkát.


Azt nem ő állította, de utólag az ő számlája írják, hogy nincsenek kígyók Írországban, amiket egyszerűen csak elzavart a szigetről. Bár ez talán inkább földtörténeti okokra vezethető vissza, de mivel Szent Patrik nap van, megadjuk. Viszont azzal nem lehet vitatkozni, hogy nagyon odatette magát az Ír-sziget északi részén, ahol sikerült megalapoznia és szervezett keretek közé terelnie a keresztény életet. Életrajzírói egyébként egy csomó epizódot valószínűleg Palladius élettörténetéből vettek át, akit azért küldött Írországba a pápa még Patrik érkezése előtt, hogy vigyázzon a keresztény írekre, nehogy bekajáljanak valami csúnya eretnekséget.


A szentháromságot az Írországban bőven termő lóherével magyarázó Patrik mindenesetre gyorsan az ír identitás, az ír kultúra és az ír kereszténység jelképévé vált, így nem csoda, hogy az ő ünnepe egyben Írország, és az írek ünnepe. Meg újabban azoké is, akik szeretnének írek lenni – ők most egy napra azok lehetnek, de akinek nincs ilyen indíttatása, az semmiképp se érezze kötelezőnek, hogy valami zöldet kell felvenni, és írre kell innia magát, mert ehhez alapvetően nincs semmi közünk.