Szén-dioxid-kvótákra hivatkozva csalt az osztrák-magyar páros

Fotó: AFP Photo / AFP Photo

-

Volt, aki 35 ezer, más csaknem 11 millió forintot bukott.


Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki osztrák bűntársával szén-dioxid-kvóták tőzsdei kereskedelmének ígéretével több mint százmillió forintot csalt ki ügyfeleitől – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője. Zsíros Zsolt főügyész azt mondta: az ügyészség a magyar férfit 98 rendbeli csalással vádolja, mert a cége úgy gyűjtött befektetéseket, hogy valódi tevékenységet nem végzett, és sem a tőkét, sem a hozamot nem fizette vissza.

A vádirat szerint a két férfi 2013-ban céget alapított Bécsben. Előadások és ügynökök révén szereztek magyar ügyfeleket, akiknek azt állították, hogy a cég szén-dioxid-kvótákat fog vásárolni, amelyekkel a tőzsdén fog kereskedni és hozamot elérni. A vádlott azt ígérte a sértetteknek, hogy a befektetésről kapott tanúsítványt egy-két év elteltével a társaság 33 százalékos növelt áron visszavásárolja tőlük – mondta a főügyész.

A cég azonban semmilyen tevékenységet nem végzett, majd egy idő után a vádlott és osztrák társa az ügyfelek számára elérhetetlenné vált. Az összegyűjtött pénzből a sértettek semmit nem kaptak vissza. Volt, aki 35 ezer, más viszont csaknem 11 millió forintot bízott a vádlottra. A főügyész azt mondta, a hónapok óta előzetes letartóztatásban lévő vádlottra az ügyész börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott osztrák társát még nem fogták el.