Széles mosoly és kézfogás: Obama Ferenc pápával találkozott

Fotó: Europress/AFP/Saul Loeb

-

Ötvenperces megbeszélést folytatott a Vatikánban Ferenc pápa és Barack Obama amerikai elnök csütörtök délelőtt, a vatikáni protokollban ez rendkívül hosszúnak számít még ilyen magas szintű vendéggel is.


„Csodálatos itt lenni és Önnel találkozni” - Barack Obama ezekkel a szavakkal fogott kezet a pápával. Az egyházfő megköszönte az amerikai elnöknek, hogy eljött hozzá. Obama és Ferenc pápa ezután néhány másodperce a fotósok elé állt. A megbeszélést követő ajándékcserén az amerikai elnök egyebek között a Fehér Ház kertjében termesztett gyümölcsök és zöldségek magjait adta át Ferenc pápának. Az egyházfő az Evangélium öröme című apostoli buzdítását ajándékozta az amerikai elnöknek, aki azt ígérte, el fogja olvasni. „Imádkozzon értem és családomért, amely elvisel engem!” - kérte Barack Obama a pápát. Majd az elnök azzal viccelt, most a Vatikánban látja, hogy a pápa az egyetlen ember, akit még nála is szigorúbb protokoll övez. A pápai könyvtárszobában tolmáccsal zajlott találkozóról a Vatikán később bocsát ki közleményt. Az amerikai elnök és John Kerry külügyminiszter ezt követően Pietro Parolin szentszéki államtitkárral kezdett tárgyalást. Obama a Vatikánból a Quirinale elnöki palotába ment a Giorgio Napolitano államfővel való megbeszélésre és ebédre. „Alig várom, hogy olasz ételt ehessek!” - mondta kíséretének. Délután Matteo Renzi miniszterelnökkel találkozik és ellátogat a Colosseumba is.