Szél Bernadett bejelentette, hogy miniszterelnök-jelölt lesz

Fotó: MTI / Kovács Attila

-

Az LMP társelnöke vitára hívta a többi jelöltet.


Hivatalossá vált, hogy Szél Bernadett az LMP kormányfő-jelöltje – írja az atv.hu. A hírt Szél jelentette be az Egyenes Beszédben. Azt lehetett tudni, hogy az LMP saját jelöltekkel és listával indul a 2018-as választásokon, ám a miniszterelnök-jelölt személyéről azonban eddig nem nyilatkoztak.

Szél szerint az országos elnökség támogatja a miniszterelnök-jelöltségét, a végleges döntés pedig a kongresszusé. Az ellenzék teszetosza politizálása tette fel az i-re a pontot, tartott attól, ha nem lép, akkor elúszik a jövő évi választás. „Érzem magamban az erőt, az eltökéltséget és az elkötelezettséget is” – mondta az LMP társelnöke.

„A férjem, ahogy eddig is, most is mindenben támogat, mert ő is változást és rendet szeretne” – mondta Szél, aki szerint a 2018-as választás még nincs lefutva.

Az LMP-s politikus az adásban vitára hívta a miniszterelnök-jelölteket. „Akár ebben a stúdióban, hozzunk ide székeket, nem füstös szobákban kell ezeket a dolgokat megbeszélni” – mondta.