Szeged borfesztivállal ünnepli az EHF-kupagyőzelmet

Fotó: MTI

Mezei Richárd, a klub vezérigazgatója Juan Carlos Pastor kinevezését nevezte a kulcstényezőnek a Pick-Szeged kupasikerében.


„Teljesen új mentalitást honosított meg az együttesnél, munkájának gyümölcse pedig mostanra beérett” - mondta az MTI-nek a klub korábbi magyar válogatott beállósa a 46 esztendős spanyol trénerről, aki 2005-ben világbajnoki címig vezette hazája férfi válogatottját. A budapesti reptéren nyilatkozva Mezei elárulta, azon dolgoznak, hogy két-három év múlva az együttes egy olyan új, modern sportcsarnokban játszhasson, mint amilyen az MKB Veszprémnek a rendelkezésére áll, illetve amilyen épül a női BL-t egymás után kétszer győztes Győri Audi ETO KC számára. A csapat ünnepléséről Balogh Zsolt azt mondta, hogy bár kimenőt kaptak az éjszakára, de olyan fáradtak voltak a berlini négyes fináléban két nap alatt lejátszott elődöntőtől és döntőtől, hogy nagy mulatság nem volt, az majd este, Szegeden lesz. „Rengetegen gratuláltak telefonon, vagy a közösségi oldalakon, de még nem volt időm válaszolni szinte senkinek, talán majd keddtől, mert ma este Szegeden a borfesztiválon ünneplünk a várossal és a közönségünkkel együtt” - mondta az átlövő, aki 57 találattal a Pick Szeged legeredményesebb játékosa volt a sorozatban. Arra a kérdésre, hogy a kupára ki vigyázott éjszaka, senki nem tudta a választ. Vadkerti Attila csapatkapitány azt mondta, meg is ijedt, hogy a csarnokban történt nagy ünneplésben esetleg elhagyták a trófeát. Hozzátette, hétfő reggel óta, mint az együttes egyik legfiatalabb játékosának, a 23 éves Ancsin Gábornak a feladata a nehéz kupa cipelése. A Pick Szeged története első nemzetközi kupasikerét aratta azzal, hogy a szombati elődöntőben a házigazda Füchse Berlint  24-22-re, míg a vasárnapi fináléban a francia Montpellier-t 29-28-ra legyőzte.