Szakadár oroszbarát fegyveresek rendfenntartókat öltek Ukrajnában

Fotó: AFP / VASILY MAXIMOV / AFP / VASILY MAXIMOV

-

Szlovjanszkban a harcok hétfő délután is zajlottak a szakadárok központjának számító városban. Az ukrán belügyi tárca állítása szerint a mintegy 800 főnyi oroszbarát szakadár fegyveres élő pajzsként használja a lakosságot, és lakóházakra is lőtt. Helikoptereket is bevetettek.


Az ukrán védelmi minisztérium közölte, Szlovjanszkban lelőtték a hadsereg egyik helikopterét, a pilóták azonban túlélték a támadást. Arszen Avakov belügyminiszter egy Szlovjanszk közeli ellenőrzőponton nyilatkozott a sajtó munkatársainak. „Az a küldetésem, hogy eltávolítsam a terroristákat” - jelentette ki. Az ugyancsak a helyszínen tartózkodó Sztepan Poltorak altábornagy, az Ukrán Nemzeti Gárda (NGU) parancsnoka azt mondta, hogy ellenfeleik jól képzettek és jól felszereltek. „Mindent megtesznek azért, hogy nehézfegyverek bevetésére kényszerítsenek bennünket. Mi azonban tartózkodunk ettől, hogy megkíméljük a polgári lakosságot” - hangsúlyozta Poltorak. Vadim Orel, a felkelők parancsnoka az AFP-nek azt mondta, hogy az ukrán haderő egy helikopterről lőtt rájuk, egy Szlovjanszktól öt kilométerre délre található másik településen pedig rakétákat vetett be. Az ukrán belügyminisztérium korábban arról számolt be, hogy a harcok körülbelül délelőtt 11 órakor robbantak ki az NGU által múlt pénteken elfoglalt Szlovjanszk peremén, ahol a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán katonákon rajtaütöttek a - mint Avakov is fogalmazott - nehézfegyvereket bevető „terrorista csoportok”.


Jacenyuk szerint háború van Ukrajnában

Az ideiglenes ukrán kormány miniszterelnök Arszenyij Jacenyuk a SkyNews-nak vasárnap azt nyilatkozta, hogy Kelet-Ukrajnában jelenleg háborút vívnak az oroszbarát szakadárokkal. Szlovjanszkban reggel kezdődtek a harcok a tévétorony környékén. Arszen Avakov belügyminiszter a kora délutáni órákban arról számolt be, hogy a tévétorony az ukrán katonák ellenőrzése alatt áll, és ukrán műsorokat sugároz. Avakov arról is beszélt, hogy a „terroristák” állig fel vannak fegyverezve, egyebek mellett nehéz- és nagy kaliberű fegyvereket, aknavetőket használnak. Az összecsapásban ukrán katonák is meghaltak. A legfrissebb hírek szerint négyen.