Suárezé a világ első kötött focicsukája

Fotó: Action Images / Alex Morton / Action Images / Alex Morton

-

A Liverpool uruguayi csatára az első, aki kipróbálhatja az Adidas újdonságát, a világ első kötött futballcipőjét.


Március 16-án debütál a Manchester United otthonában, az Old Traffordon az Adidas legújabb futballcipője, a Samba Primeknit. A világ első kötött felső résszel rendelkező cipőjének arca Luis Suárez, a Liverpool csatára – adta hírül az Adidas, akik egy nappal később, tizenhetedikétől kezdik értékesíteni az extravagáns, limitált kiadásban elkészített lábbelit. Csupán 150 darabot gyártanak belőle, egyenként 220 fontba (83 ezer forint) kerülnek majd. A cipő felső része a lábujjaktól a sarokig kötött anyagból áll, amelyet az eredeti Samba cipő négy színéből – zöld, pink, kék és narancs – készült fonalból kötöttek. Az Adidas szerint a lábbeli úgy illeszkedik a lábfejre, mintha az ember második bőre lenne, eközben mégis olyan erős és strapabíró, mint egy hagyományos focicsuka. Bár sokan féltik a focistákat, hogy az Adidas új terméke sérüléseket okozhat majd, Markus Baumann, a cég alelnöke szerint erről szó sem lehet. A sportszergyártó honlapjának cikkében közölte:
„Minden Adidas-terméket úgy fejlesztünk, hogy a játékos igényeit tartjuk szem előtt.”
A debütáláskor kizárólag az uruguayi Luis Suárez fogja viselni, aki jelenleg 23 góllal vezeti a Premier League góllövőlistáját. A mérkőzés az angol bajnokság egyik legjobban várt rangadója, amelyeknek Suárez évek óta kulcsszereplője. 2011-ben egy Manchester United elleni meccsen állítólag „negro”-nak nevezte a francia hátvédet – ez Uruguayban nem számít sértő kifejezésnek, Angliában azonban igen, így nyolc meccses eltiltást kapott az FA-től, amely rasszizmussal vádolta. A csatár úgy véli, hogy mindenféle bizonyíték nélkül hurcolták meg – erről itt írtunk bővebben. Suárez január 28-án talált be utoljára a városi rivális Everton ellen, góltalansági sorozata már öt meccse tart.

Ilyen a világ első kötött cipője

- - - - - -