Spórolni kezdett Áder János

Fotó: MTI/MTVA / Beliczay László / MTI/MTVA / Beliczay László

A Bors szerint az államfő hivatala csak a számlákat fizeti, de semmi másra nem költ.


A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapjára feltöltött adatok szerint idén január és április között mindössze 28 200 000 forintot költött, ráadásul olyan szerződésekre, amelyek folyamatosak és határozatlan idejűek, így például a távhőre, az áramra és kitüntetések vásárlására – írja a Bors. Ez a havi átlag hétmillió forint jócskán elmarad a korábbi évek átlagától. A lap felidézi, hogy tavaly tízmillió forint jutott kertészeti munkákra, 61 millió biztonságtechnikai berendezésekre, De 2012-ben – Áder hivatalba kerülésének évében – is több mint 240 millió forintot költött a KEH. A hivatal egyelőre nem válaszolt a sajtó megkeresésére, hogy mi az oka a spórolásnak.