"Sok kislány fél a matektól"

Fotó: PhotoAlto / Odilon Dimier / PhotoAlto / Odilon Dimier

-

Nevetett, amikor először találkozott az informatikus Barbie-val? Akkor része a problémának. Világszerte nagyon kevés nő dolgozik technológiai területen, és ez meg is látszik a környezetünkön. Nyáron azonban a Skool nevű, Magyarországon egyedülálló program keretében 10-13 éves lányok fognak programozni tanulni.


Robotot készítenek, játékot írnak, megtanulnak algoritmusokat tervezni. Projekteken fognak dolgozni, mint a nagyok. Az oktatók magyar techcégek programozói lesznek, őket viszont Ashley Gavin, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) szoftvermérnöke tanítja meg, hogyan kell gyerekekkel beszélni. Gavin az egyik koordinátora a két éve futó Girls Who Code (GWC) elnevezésű amerikai kezdeményezésnek, amely 14–16 éves lányok kedvét próbálja meghozni az informatikához. Gavinnel a CESA startupverseny szünetében ültünk le beszélgetni. Mesélnél nekünk róla, miben fog különbözni a Skool a GWC-től? A Skool is egy projektalapú tábor lesz, mint a Girls Who Code. Azzal a különbséggel, hogy itt a lányok egy kicsit fiatalabbak, hiszen már 11 éves kortól lehet jönni. Nem tudnak olyan hosszan koncentrálni, mint az idősebbek, ezért nem egy hosszú táborral kezdünk, hanem hetente megrendezett egynapos workshopokkal. Ezek után következik a két hetes nyári intenzív számítástechnikai tábor. Egy kislány sem kap ennyi számítástechnikát sehol a világon. Rögtön a mély vízbe? Nem lesz egy kicsit száraz nekik? Gyakori tévhit ez a számítástechnikáról. Sajnos, sok helyen szárazon is tanítják. Mi rögtön azzal kezdünk, hogy készítünk egy videojátékot vagy egy appot. Hogy lehet két hétig, mindennap programozást tanítani gyerekeknek? Egy projekten fognak dolgozni a lányok, vagy különböző feladatokon? Több nagyobb projekt lesz. Az első héten a Scratch programozási nyelvvel fognak megismerkedni. Ezt igazából nem használjuk a mindennapi életben, túl lassú. A programozással ismerkedő gyerekeknek fejlesztették ki: videojátékokat lehet vele csinálni, sztorikat lehet elmesélni. Aztán lesz egy kis webdizájn, robotika meg persze appok is. Így több mindenbe betekintést nyerhetnek a számítástechnika területén.

A fiatal lányoknak a számítástechnikáról egyből a számítógépe előtt görnyedő, különc fiú jut az eszükbe, meg egyesekből és nullákból álló sorok. Ez a legnagyobb probléma. Ahhoz, hogy felkeltsük az érdeklődésüket, mindenből egy kicsit meg kell mutatni nekik.


-


Mennyire kell jól felszereltnek lennie egy iskolának egy ilyen programhoz, milyen gépek kellenek hozzá? Gyakori tévhit, hogy az informatika tanításához drága felszerelés kell. Általános iskolában vagy oviban még számítógép sem kell. Egy csomó olyan feladat van, amelyen keresztül gondolkodásmódot vagy algoritmusokat tanítunk, később pedig a feladatok nagy része internetalapú. Vagyis csak egy internettel felszerelt számtechterem kell és pár böngészőablak. A Scratchnek is csak netre van szüksége. A robotikát nem lehet az interneten keresztül csinálni, de a tanterv 75 százalékát igen. Igen, ha az ember azt hallja, hogy robot, rögtön valami nagyon drága, bonyolult berendezésre gondol. Igen, igen, de a GWC stratégiája is úgy épül fel, hogy a tantervben ne legyenek olyan feladatok, amelyekhez az iskoláknak drága berendezéseket kell beszerezni. A mieink szimulált robotok, nem olyan menők, mintha igaziak lennének. Nekem így is nagyon menőnek tűnnek. Viszont hogyan lehet algoritmusokat és robotikát tanítani az óvodás gyerekeknek? Ráadásul számítógépek nélkül. Nagyon sok kinesztikus feladat van, ez azt jelenti, hogy mozgáson keresztül tanulnak. Például ha algoritmikus gondolkodást akarunk tanítani, akkor csinálunk egy labirintust az asztalokból és székekből, és megkérjük a gyerekeket, hogy írjanak utasításokat a kijutáshoz szükséges lépésekhez. Aztán átrendezzük a labirintust, és azt kérjük a gyerekektől, hogy írjanak olyan utasításokat, amelyek mindkettő labirintusban működnek. Erre megoldásként születhet az, hogy a kezünkkel a labirintus falát követjük, vagy random fordulatokat teszünk.



Vagy ilyen feladat még az, hogy a gyerekeknek magassági vagy születési sorrendbe kell magukat állítani anélkül, hogy egymáshoz szólnának. De lehet kártyákkal is játszani, kiszedek egy kártyát a pakliból, és ki kell dolgozniuk egy olyan módszert, amivel meg lehet állapítani, hogy melyik hiányzik. Egyikhez sem kell számítógép. Ez nagyon érdekesen hangzik, biztosan élvezik a gyerekek. Viszont ez a fajta tanítás sajnos sehogy sem kompatibilis a magyar oktatási rendszerrel. Bár a kisgyerekek alapból kreatívak, sajnos nálunk nem így tanítanak az iskolákban. Amerikában sem nagyon, de nálunk ilyen fiatal korban még egyáltalán nincs számítástechnika. Sajnos nem sok helyen tanítanak érdekesen, a gyerekeket bevonva. Én például nem is emlékszem hetedikes-nyolcadikos koromig a történelemóráimra. Egyetlen óra rémlik, amikor harmadikban régészeti ásatást készítettek az iskola udvarán. Áshattunk, amitől az egész valóságossá vált. Az például egy olyan kinesztikus feladat volt, mint amiket említettem. Plusz a gyerekeknek szükségük van arra, hogy mozogjanak. Hasonló feladatok lesznek a Skoolban, mint a Girls Who Code-ban, vagy a tanterv valamilyen módon hozzá lesz igazítva a magyar oktatási rendszerhez? Az a helyzet, hogy nem sokat tudok még a magyar oktatási rendszerről, de úgy hallottam, hogy a magyar gyerekek sokkal jobbak matekból, mint az amerikai társaik. Sokkal, sokkal jobbak. Az amerikai gyerekeknek nem nagyon megy a matek. Nekem se ment. Én mindig a legrosszabb jegyeket kaptam. Ezt azért nehéz elképzelni. De igen, tapasztalataim szerint a matekot komolyan veszik nálunk az iskolákban, de inkább fiús tantárgyként tartják számon. Az az érzésem, hogy sok kislány fél a matektól. Éppen ezért mi úgy állunk hozzá, hogy nem kell jónak lenni matekból, az a lényeg, hogy a gyerekek értsék, hogy mit jelent összeadni vagy kivonni. Ha például összeadunk két számot, akkor egy nagyobbat kapunk, ezeket az alapokat kell megérteniük. Az a lényeg, hogy ne ijedjenek meg a matematikától. Jobb matekos háttérrel talán a magyar lányoknak több komplexebb feladatot lehet adni. Nagyon oda szoktam figyelni például, hogy ne legyenek szögek a robotos feladatokban, például hogy mekkora szögben, merre fordul a robot. Lehet, hogy a magyar gyerekek még ezzel is boldogulnának.


-


Mikor indult Girls Who Code? Vannak már valamilyen eredmények? Elég fiatal szervezet vagyunk, 2012. áprilisban indultunk. Még nincsenek hosszú távú eredményeink. De vannak részeredmények. A héthetes tábor után a lányok 95 százaléka szeretne számítástechnikára szakosodni (az amerikai gimnáziumokban 16 évesen választanak szakirányt a gyerekek – a szerk.). A többségük nyitottabbá vált a természettudományok irányába. Általában olyan lányokat választunk ki, akik ambiciózusabbak, vagyis orvosok, mérnökök szeretnének lenni, érdekli őket a számítástechnika, de nincs semmilyen tapasztalatuk a programozás terén. Törekszünk arra, hogy ne legyen értékelés vagy osztályozás a program alatt. A versenyszerűség helyett az együttműködésre helyezzük a hangsúlyt. A tábor végére azért összeállítunk egy tesztet több egyetem felvételijéből és az országos számítástechnika-vizsgából. Ezen a lányok 87 százaléka átmegy, többségük a legjobb, „A” vagy „A-” (ami a magyar ötös és ötös alának felel meg – a szerk.) jegyet éri el. Ez azt jelenti, hogy a többségük átmenne az egyetemi felvételin. Azzal, hogy eleve ambiciózus gyerekeket választotok ki, nem jelenti azt, hogy akinek eddig kevesebb esélye volt előretörni, az még jobban lemarad? Nem lesz csak még nagyobb a szakadék? Két nagyon fontos teendő van az informatikaoktatásban. Az egyik, amiről a Girls Who Code is szól, hogy hogyan lehetne több informatikust képezni. Ezzel csökkenhet a nők és a férfiak közti szakadék az olyan cégeknél, mint a Google vagy a LogMeIn. De, hogy őszinték legyünk, nem dolgozhat mindenki ezeknél a cégeknél. Hiszek abban, hogy mindenkinek kellene informatikát tanulnia, hogy okosabb legyen, bővüljön a tudása, szélesedjen a látóköre. Nem kell mindenkiből fejlesztőt csinálni. Van egy barátnőm, marketinges, neki a munkájához szüksége van ahhoz, hogy értsen a statisztikához. Ehhez szüksége van valamennyi számítástechnikai tudásra, de a Girls Who Code nem ilyesmit tanít.


-


Visszatérve az országos jellemzőkre, részt vettél más országok a Skoolhoz hasonló programjainak a kidolgozásában is? Én csak amerikai programokban vettem részt, ott viszont több különbözőben is. Nálunk ugyanis a táborokban részt vevő lányok 87 százaléka nem fehér, hanem afroamerikai vagy spanyol- amerikai. Resma Saujaninak, a Girls Who Code kitalálójának a távlati célja a szegénység felszámolása. A szegénység viszont nagyobb mértékben érinti a színes bőrű közösségeket, így nálunk több ilyen gyerek van. Persze a fő célközösség a nők, vagyis a lányok, de azokban a városokban, ahol működünk, megpróbálunk a helyi viszonyokhoz alkalmazkodni. Így például Detroitban főként fekete lányok vesznek részt a GWC programjaiban, hiszen ott arányaiban többen vannak, de Seattle-ben, amely zömében fehér, több a fehér gyerek a táborokban. A fiúknál is nagy rés van a színes bőrű és a fehér amerikaiak között? Van. Szerintem az nagyon elidegenítő, ahogy a számítástechnikát tanítják, ahogy a köztudatban él. Nekem is egy nagyon határozott tanárom biztatására volt szükségem ahhoz, hogy bele merjek vágni. Nő volt? Nem, férfi. A tanáraim többsége férfi volt, de mindnek az volt a célja, hogy a megszokottól eltérő módszerekkel tanítson. Az informatika a mai formájában valahogy a fehér, esetleg ázsiai férfiakat érdekli. Ha ezt a képet, hozzáállást megváltoztatjuk, akkor sokkal sokszínűbb embercsoportot kaphatunk. Függetlenül attól, hogy férfiakról vagy nőkről, feketékről vagy fehérekről beszélünk. Úgy tudom, hogy Európában még nagyobb is a nemek közti rés, mint az Egyesült Államokban. (Előbbiben tíz százalék körüli, míg utóbbiban 17 a nők aránya – a szerk.) Milyen előnyökkel járna az, ha több nő lenne az informatikában? Emellett több érv is szól. Egyrészt a tehetségek csoportja, akik közül válogatni lehet, kicsi. Ha ezt megduplázzuk, teljesen mindegy, hogy kikkel, nőkkel vagy férfiakkal, az több szakembert fog jelenteni. Minél több tehetséges emberből lehet válogatni, annál jobb. Egy másik érv a hozzáállás különbözősége. A nők gyakrabban használják az internetet, a közösségi médiát, többet vásárolnak online. Csak előnyökkel járhat az olyan szakemberek alkalmazása, akik jól ismerik a fogyasztókat. Az elején én sem hittem teljesen ebben. Aztán egy ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy hova rakom a táskámat az autóban. Az emberek többsége vagy a hátsó, vagy az anyósülésre teszi le. De miért nincs egy külön rekesz neki? Van kesztyűtartó, pohártartó, van rekesz a napszemüvegnek, de nincs egy külön hely a táskának, holott az emberek fele hord táskát. Ha lett volna egy nő az irodában, amikor az autókat tervezik, most biztos lenne táskatartó a kocsikban. Ért valaha valamilyen diszkrimináció a munkahelyeiden azért, mert nő vagy? Ritkán történik meg, hogy egy férfi nyíltan diszkriminálja az embert. Olyan előfordult már, hogy bejött egy fejlesztő kollégám a szobába, ahol én voltam az egyetlen fejlesztő. Munkáról kezdett beszélni, de nem volt hajlandó a szemembe nézni, csak a többi férfival kereste a szemkontaktust. Pedig én voltam az egyetlen, aki értett ahhoz, amiről beszélt. Olyan is volt, hogy elmentem egy konferenciára, ahová egy másik fejlesztő egy humanoid robotot hozott. A gépet Jamie-nek nevezte el, ami Amerikában női és férfi név is egyszerre. Ő végig nőként beszélt róla, és szexista vicceket sütött el. Nagyon kellemetlenül éreztem magamat én is, meg a többi nő is a konferencián. Írtam neki egy levelet, de csak annyit válaszolt rá, hogy még soha nem reklamált senki, és nem akar változtatni a viselkedésén. Hiába váltottunk több levelet, nem tudtam meggyőzni. Állandó, idegesítő, apró dolgok ezek, amikkel nap mint nap szembe kell nézniük a nőknek. Nekem mindig szerencsém volt a tanáraimmal és a munkahelyeimmel. A diszkrimináció azonban nagyon jelen van az informatikában, leginkább a startup kultúrákra jellemző. Kicsi csapatok vannak, ahol sokszor csak egy nő van. Egyedül nagyon nehéz szembeszállni a megkülönböztetéssel. Mondtad, hogy a tanárod, aki bevezetett a számítástechnikába, férfi volt. Van a tanárok nemének jelentősége a GWC-nál vagy a Skoolnál? Figyeltek arra, hogy női vagy férfi instruktorok legyenek? Szerintem nem igazán számít. Inkább az fontos, hogy milyen embert választunk. Nálunk zömében férfiak vannak, mert a legtöbb fejlesztő férfi, de igyekszünk minden csoporthoz beosztani egy informatikushallgató lányt is. Instruktoroknak olyanokat választunk, akik szenvedélyesen szeretnének javítani a nők helyzetén. Nem tudom, honnan jön ez az indíttatás, de szerencsére sokan vannak. Igyekszünk nőket is bevonni, például úgy, hogy női előadókat hívunk meg előadást tartani. Illetve elvisszük a gyereket a Google vagy a Microsoft női csapatához, hogy lássanak követendő példát. Nagy baj, hogy a lányoknak sokszor nincs önbizalmuk. Arra lenne szükség, hogy minél hamarabb megismertessük velük ezt a területet. Minél több ilyen hatás éri őket fiatal korban, annál valószínűbb, hogy később mernek az informatikával foglalkozni. Aki korán nem ismerkedik meg a területtel, 18 évesen már nem jelentkezik programozónak az egyetemen. Kik lesznek az instruktorok? Általános iskolai számtech tanárokat kértetek fel? Nem, mindenki fejlesztő lesz. A GWC-nél azt tapasztaltuk, hogy nagyon nehéz jó informatikatanárokat találni. Lehet, hogy itt máshogy van, Magyarországon sok a jó informatikus. Nem akarok általánosítani, de szerintem a számítástechnika-tanárok nem a legjobb fejlesztők. Miért menne egy jó mérnök tanárnak az egyetemről kikerülve, ha egy vagyont kereshet valamelyik techcégnél? Nagy elhivatottság kell ehhez. Mi olyan fejlesztőket keresünk, akik komoly szakmai tudással rendelkeznek, és őket tanítjuk meg tanítani. A lányok nagy projekteken fognak dolgozni, sok kérdésük lesz, kell majd a segítség.