SMS-ek jönnek az elsüllyedt hajó gyomrából

Forrás: MTI/AP/Dél-koreai haditengerészet/Yonhap

-

Vannak még túlélők az elsüllyedt dél-koreai komphajó testében – mondta egy apa a Reuters hírügynökségnek csütörtökön, a katasztrófa helyszíne közelében, azt állítva, hogy sms-üzenetet kapott a balesetben eltűnt fiától.


„Azt írta nekem a szöveges üzenetben, hogy »élek, vannak itt más életben lévő diákok is, kérlek, mentsetek ki bennünket gyorsan«”
– mondta a férfi a Reuters tudósítójának, aki a helyszínre érkezett hozzátartozók táraságában van. A hivatalos adatok szerint 287 embert, zömében középiskolás diákot keresnek még eltűntként a Dél-Korea nyugati partjainál egy napja történt szerencsétlenségben. A hatóságok közlése szerint szinte bizonyos, hogy többségük az elsüllyedt hajóban rekedt és nem élte túl a balesetet. Az alig 12 fokos tengerből szerdán 179 embert sikerült kimenteni, csütörtök délelőttig 9 utas holttestét találták meg. A hajón a legfrissebb híradások szerint 475-en voltak. A szerencsétlenség pontos okát továbbra sem tudni, de a túlélők beszámolói alapján a hajó zátonyra futhatott. A kimentettek között volt a kapitány is, akit már kihallgatott a parti őrség. A túlélők azzal vádolják a hajó legénységét, hogy a baleset után még vagy háromnegyed órán át nem kezdték meg a mentést, az utasoknak pedig többször is azt mondták, mindenki maradjon a helyén. Még akkor is, amikor a hajó már kezdett az oldalára dőlni.


Így mentik a kompot és az utasokat

A mentőalakulatok reflektorok fényénél az éjjel is kutattak az esetleges túlélők után, de az erős áramlatok és a zavaros víz akadályozták a búvárok munkáját – közölte a parti őrség szóvivője. Elmondta:

„Éjféltől reggelig öt, víz alatti kutatást végeztünk. A kabinokba azonban nem tudtak bejutni a búvárok.”
A mentőalakulatok csütörtök reggel kettőzött erővel folytatták munkát a szerencsétlenség partról is látható helyszínén. A szeretteikért aggódó családok már kora reggel összegyűltek a tengerparti Csindo város rakpartján, ahol a hideg szél ellen takarókba burkolózva figyelték a fejleményeket. A 6825 tonnás Sewol komphajó 30 méter mély vízben süllyedt el, a helyi média felvételein csak a hajó orra látszik ki a vízből. Kiemeléséhez várhatóan csak péntek reggel tudnak hozzálátni, miután a helyszínre érkezett a három, erre alkalmas darushajó.