Simon-ügy: az új Országgyűlés dönthet, kétharmaddal

Fotó: MTI/Kovács Tamás / MTI/Kovács Tamás

-

A mentelmi bizottság befejezte a munkáját a Simon-ügyben. Jelentését elküldi a házelnöknek, de csak a következő Országgyűlés fogadhatja azt el, kétharmados többséggel. Ha megszavazzák, akkor Simon Gábornak vissza kell fizetnie képviselőként felvett durván 36 milliós jövedelmét.


Rubovszky György, a mentelmi bizottság elnöke a hétfői ülést követően elmondta: lezárták a jelentést, délelőtt alá is írja és eljuttatja azt Kövér Lászlónak. Bár a jelentés tartalmáról részleteket nem árult el, de azt elmondta: találtak módot arra, hogy a volt szocialista képviselő Simon Gábornak vissza kelljen fizetnie a parlamenti juttatásait. Ehhez azonban kétharmados többség kell az új parlamentben és egyáltalán nem biztos, hogy lesz olyan kétharmados többség, amely „végig akarja ezt az ügyet vinni” – fogalmazott Rubovszky. Hozzátette: kizártnak tartja, hogy még ezen a héten, a választás előtt ebben az ügyben összehívják a jelenlegi Országgyűlést. A hétfői ülésen a bizottság szocialista tagjai nem vettek részt, – ahogy a Simon-ügy vizsgálatának eddig egyetlen állomásán sem. Schiffer András az LMP részéről pedig tartózkodott a jelentés elfogadásánál. Az ellenzéki politikus azt szeretné, ha a jövőben rendszeresen tartanának vagyonosodási vizsgálatot minden politikusnál, mert a Simon-ügy rávilágított a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás hiányosságaira.


Hány számla / mennyi pénz?

A legfrissebb adatok szerint Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének összesen öt olyan bankszámlája volt, amelyek nem szerepeltek a vagyonnyilatkozatában.  
  1. Bécs - 2008-2009-ben összesen 240 millió forintnyi euró és dollár
  2. Budapest - megjelenés nélkül nyitott számlát a Magnet Bankban bissau-guineai útlevelével - 75 millió forintnyi deviza
  3. Zürich - 2011 márciusában körülbelül 100 millió forintnyi euró
  4. Graz - több százezer eurós ki- és befizetések
  5. Salzburg - 2011 áprilisában 230 millió forintnyi euró
Simon Gábor az ügy kirobbanásakor lemondott az MSZP-ben betöltött tisztségeiről és a képviselői mandátumáról is, jelenleg előzetes letartóztatásban van. A politikust költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással, és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják.