Simon Gábor vizsgálhatja Simon Gábor vagyonosodását

Fotó: MTI/Máthé Zoltán / MTI/Máthé Zoltán

-

Dr. Simon Gábor, a mentelmi bizottság MSZP-s alelnöke vizsgálhatja névrokona és volt párttársa, Simon Gábor vagyonosodását.


Az Országgyűlés mentelmi bizottsága vagyonvizsgálati eljárást indított Simon Gábor ellen, akiről kiderült, 240 millió forintot tart egy osztrák bankszámlán, de mindezt nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában. A bizottság alelnöke egy szintén Simon Gábor nevű képviselő, és névrokonához hasonlóan, ő is az MSZP padsoraiban ül. Botrányba keveredett társától már eddig is a dr. előtaggal különböztette meg magát, és hogy mennyire fontosnak tartja az elhatárolódást, jelzi, hogy mára sajtótájékoztatót hirdetett „Simon Gábor nem a miskolci dr. Simon Gábor!” címmel (a baloldali képen dr. Simon Gábor látható). Dr. Simon Gábor 2002 óta tagja a szocialista frakciónak. Miskolci születésű, 42 éves, jogász diplomáját a Miskolci Egyetemen szerezte. Képviselősége mellett más párttisztsége is van: az MSZP etikai bizottságának elnöke. Beszédes az email címe is, bár ezt minden bizonnyal a mostani botrány előtt kapta - esetleg kérte ilyen formában - az Országgyűlés Hivatalától: gabor.miskolci-simon@parlament.hu. Vagyonnyilatkozata szerint egy 161 négyzetméteres miskolci lakás, illetve felesben egy épülő miskolci lakóház tulajdonosa, és egy 1039 négyzetméteres vásárosnaményi gyümölcsöst bérel. 12 milliós megtakarítása van életbiztosítás formájában, továbbá 319 darab részvénye. 3-3 millió forintos pénzintézeti, valamint más szerződés alapján fennálló számlakövetelést és mintegy 4 millió forintos hitelt tüntet fel vagyonnyilatkozatában. Ügyvédi praxisát szünetelteti, viszont miskolci önkormányzati képviselőként van még bruttó 145.710 forint fizetése. Egy 2006-os évjáratú Volvo S80-as üzemben tartója. Dr. Simon Gábor, aki a mostani ciklus kezdete óta alelnöke a parlament mentelmi bizottságának, most tehát névrokona és frakciótársa vagyonosodását fogja vizsgálni az eljárás során.


A történet főszereplője: Simon Gábor

Simon Gábor, aki a botrány kirobbanása óta felfüggesztette MSZP-tagságát, a Magyar Nemzet értesülései szerint 240 millió forintot tart egy osztrák számlán. A lap úgy tudja, a politikus nemcsak a vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel ezt az összeget, hanem jövedelemként sem vallotta be, így az adót sem fizette meg ezután. Ha az információk megalapozottak, akkor Simon Gábor okirat-hamisítást követhetett el, hiszen valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatokat nyújtott be az Országgyűléshez, ráadásul bűncselekmény gyanúját veti fel az is, hogy megszerzett vagyona után feltehetően nem fizetett adót. Lapértesülés szerint a Washingtonban tartózkodó Mesterházy Attila szocialista pártelnök a hír megjelenése után, már kedden közölte Simonnal, hogy minden tisztségéről le kell mondania és távoznia kell a közéletből. A hivatalos közlés szerint a Simon Gábor kedden az MSZP vezetésének kezdeményezésére azonnali hatállyal felfüggesztette párttagságát és valamennyi, a pártban betöltött tisztségét. Végleges döntés pedig holnap, azaz csütörtökön születhet sorsáról. Simon Gábor dr. előtagú névrokonától abban is különbözik, hogy az ország másik feléből, Sopronból származik, 50 esztendős, történelemtanári és népművelői végzettséggel rendelkezik. Szintén 2002-től képviselő; 2008-tól két éven át foglalkoztatási államtitkár volt, egészen keddig pedig az MSZP elnökhelyettese.