Simeone, a menedzser, akit bárhol, bármikor kirúghatnak

Fotó: Getty Images / Denis Doyle / Getty Images / Denis Doyle

-

HÁTTÉR

Az Atlético Madridot irányító argentin szakember úgy végzi a munkáját, hogy folyamatosan arra gondol, holnap talán már nem is lesz a klubnál. Na, nem mintha ultimátumot kapott volna a vezetőségtől, ő egyszerűen így motiválja magát. Úgy éli minden meg napját, mintha az lenne az utolsó, és ezt kéri játékosaitól is.


Egyelőre persze, sokkal nagyobb az esély arra, hogy a trénert hosszabbítási ajánlattal és fizetésemeléssel keresi meg a klub, hiszen a kisebbik madridi csapat 18 év után újra spanyol bajnok lett a focivilágot jó ideig uraló Barcelona, illetve a Simeone rendelkezésére álló éves büdzséhez hasonló összeget egy-egy játékosra kiszóró Real Madrid előtt. És ha ez még nem lenne elég, az Atleti szombaton 40 év után újra Bajnokok Ligája-döntőt játszhat Lisszabonban a városi rivális ellen. Amikor az Atlético legutóbb bajnokságot nyert az 1995-96-os szezonban, Simeone volt a csapatkapitánya – a játékosként késsel a fogai között focizó középpályás persze, nemcsak a rombolásból vette ki a részét, hiszen 12 góllal járult hozzá csapata végső sikeréhez. Simeonét az Atléticóban ismerte meg a világ, és a legtöbb futballszurkoló ezzel a csapattal azonosítja őt – itt játszott a legtöbbet pályafutása során, két részletben öt éven át viselte a piros-fehér csíkos mezt. Bár élt többek között Milánóban és Rómában is, Madridban érzi leginkább otthon magát az óceán innenső partján – elmondása szerint ez a város hasonlít a leginkább otthonához, Buenos Aireshez.

A kispadon ülve először fiainak telefonált a bajnokság megnyerése után


Hazáját 19 évesen hagyta el, ugyanis ajánlatot kapott Európából – 40 perc alatt kellett meghoznia a döntést, ennyi gondolkodási időt kapott ugyanis a Pisa képviselőjétől, és nem sokat törte a fejét. Egész pályafutása alatt azt vallotta, és vallja edzőként is, hogy az adódó lehetőségeket rögtön ki kell használni, hiszen nem biztos, hogy még egyszer az ember elé kerülnek – legyen az egy előnyös ajánlat, egy jó passz vagy egy hirtelen fölfelé csapódó David Beckham-lábszár. Most pedig itt van előtte egy BL-döntő, karrierje eddigi legnagyobb lehetősége. Persze, azt mondja, hogy erre is ugyanúgy készül, mint a többi meccsre – valójában pedig a többire készül ugyanúgy, mint erre. Simeone nem ragaszkodik egy konkrét játékstílushoz, nem igazán érdekli, hogy csapata szép focit játszik-e vagy sem, egyszerűen meg akar nyerni minden meccset, ehhez pedig felhasználja a szükséges eszközöket, legyen azok megítélése fehér, fekete, vagy szürke – nem véletlen a (legjobb értelemben vett) futballmaffiózó megjelenés, a Johnny Cash-szerkó. Minden mérkőzésre az adott ellenfélnek és az adott szituációnak megfelelően készíti föl csapatát, egészen más típusú edzéseket vezényel, ha arra van épp szükség, és ha kell, teljesen felforgatja a csapatot.

The Man in Black


Simeonénál se bérelt helyek, se sztárok nincsenek – Falcao eladása ilyen szempontból nem is gyengítette a klubot, hiszen az érte kapott pénzből meg lehetett erősíteni a keretet. Aki nem figyel egy pillanatra, rögtön kikerülhet a kezdőből, viszont akinek a szemében látja a tüzet, arra olyasmit is nyugodt szívvel rábíz, amit a papírforma alapján nem feltétlenül tud megoldani. De végül a legtöbb esetben megoldja – Simeone szerint egy menedzsernek nemcsak motiválnia kell játékosait, hanem meg is kell őket győznie arról, hogy képesek legyőzni az ellenfelet, illetve hogy ezt meg is fogják tenni. Menedzseri karrierje elején, 2006-ban az Estudiantesnél a bajnoki döntő előtt Agustín Alayesnek adta ki a feladatot, hogy megállítsa az amúgy sokkal jobb képességű Palaciót. Csak annyit mondott neki, hogy „ne is engedd megfordulni” – a védő végül szenzációsan játszott, az Estudiantes pedig 23 év után újra bajnok lett. Simeone 2011-ig dolgozott argentin csapatoknál, és bár a River Plate-tel is nyert egy bajnokságot, sehol nem maradt tovább két évnél, és az Estudiantest leszámítva egyik klubnál eltöltött időszakát se ítélték meg egyértelműen pozitívan, edzésmódszereit túl európainak tartották, így adta magát az Európába költözés – még úgy is, hogy családját, három fiát otthon kellett hagynia. Először benntartotta a Cataniát 2011-ben, majd az év végén átvette a középmezőnyben slattyogó, a kiesőzónától négy pontra lévő Atlético Madridot. Gyorsan összerántotta a védelmet, a támadójáték is elkezdett hatékonyan működni, és a bajnokságban az ötödik helyig, és az Európa Ligában pedig a döntőig jutottak, ahol simán nyertek – jellemző módon a megalkuvást nem tűrő támadó focival érkező, Marcelo Bielsa által edzett Athletic Bilbao ellen.

Simeone az Atlético mezében


„Nem egyszerre kell megmászni az összes lépcsőfokot, hanem egyenként” – mondta el edzői karrierje kezdetén, ennek megfelelően pedig a következő, 2012-13-as szezonban a harmadik helyig vezette csapatát, és a spanyol Király Kupa döntőjében végre a Real Madridot is legyőzték, idén pedig a bajnoki címig és a Bajnokok Ligája döntőjéig meneteltek. A BL-döntőben szintén a Real lesz az Atlético ellenfele, a meccset pedig nagyon kiélezett, középpályán lefolytatott csataként képzeli el a korábban maga is középpályásként játszó Simeone, aki feltűnően egységes, remekül védekező és gyorsan, precízen támadó fedezetsort rakott össze. A homogenitás persze, nemcsak a középpályán elvárás, és nemcsak a rotáció és a flexibilitás miatt fontos, hogy ne legyenek túl nagy egyéniségek, sztárok a csapatban. Érthető, hogy Argentínában túlságosan is európai stílusú edzőnek tartották az egyébként Cholónak becézett (Argentínában csak egy becenév, a többi dél-amerikai országban becsmérlő kifejezés az őslakosokra) Simeonét, aki a végletekig hisz a futball csapatjáték jellegében, a csapategység erejében, keretében pedig ennek megfelelően nem lehetnek klikkek vagy kivételek. Aki nem fogadja el, hogy adott esetben csak a meccsek felén játszik, arra nem számít, akire pedig számít, azt leülteti a nagy, hosszú ebédlőasztalhoz, ahol az egész csapat arccal egymás felé fordulva eszik.

A kiszemelt játékosok csillagjegyét is lecsekkolja, annyira megszállottan keresi a legharcosabb egyéniségeket


A Barcelona ellen, a bajnoki címről döntő meccsen megsérülő, így a BL-döntőről talán lemaradó Arda Turan szerint olyan a csapat, mint egy nagy család, de edzésen, egymás ellen is ugyanúgy harcolnak minden labdáért, mint a meccsen – egy pillanatra se vehetnek vissza, ugyanis rögtön a padon találnák magukat. Bár Simeone hisz az őszinteségben, és minden gondolatát azonnal elmondja játékosainak, Arda Turannal mégsem tud beszélni, hiszen a török támadó nem igazán beszél spanyolul – az edző szerint viszont kettejük között egy pillantás is elég, annyiból is megértik egymást. Másik sérüléssel küzdő támadója, Diego Costa elmondása szerint Simeone azt kéri játékosaitól minden meccs előtt, hogy úgy játsszanak, mintha ez lenne karrierjük utolsó mérkőzése. Maga Cholo is úgy éli minden napját, mintha az lenne az utolsó, így mindig csak a hétvégi győzelemre koncentrál. Minden nap arra gondol, hogy holnap kirúghatják, ahogyan játékosként az őt éltető szurkolókat hallva is arra gondolt, hogy ma még szeretik, de bármikor ellene fordulhatnak.


Diego Simeone ugyanazt a szenvedélyt adja át játékosainak, amivel ő küzdött a pályán. Az Atlético mezét nagy nevek helyett valódi csapatként, agresszívan és hatékonyan focizó játékosok viselik – Simeone teljesen a maga képére formálta az Atlético Madridot, erre pedig csak kiemelkedő edzőegyéniségek képesek.