Simán verte a Barcát a Juventus Torinóban

Fotó: AFP / MIGUEL MEDINA

-

Az olasz bajnok Juventus 3-0-ra győzött a Barcelona ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi első mérkőzésén.


Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés:

Juventus (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 3-0 (2-0)
gól: Dybala (7., 22.), Chiellini (55.)


A házigazda torinói együttes remekül kezdte az összecsapást, Paulo Dybala találatával már a hetedik percben megszerezte a vezetést. A bekapott gól után a Barcelona a szokásos sokpasszos játékával szép lassan átvette a mérkőzés irányítását, ám míg a 21. percben Andres Iniesta próbálkozását Gianluigi Buffon bravúrral hárította, egy perccel később a túloldalon tehetetlen volt a védelem Dybala lövésénél, így megduplázta előnyét a Juventus. A szünetig mindkét csapatnak akadtak még helyzetei, de gól már nem született.


Dybala már az első félidőben megnyerte a meccset. Forrás: AFP


A második játékrész elején a katalánoknál Lionel Messi veszélyeztetett, újabb gólt azonban a házigazda ért el: Gonzalo Higuaín ziccere ugyan még kimaradt, Giorgio Chiellini azonban egy szöglet után az ellenfél kapujába bólintotta a labdát. Luis Suarez ugyan szépíthetett volna, ám a Juve rendkívül szervezett védekezéssel és jó helyzetkihasználással megérdemelten győzte le a spanyol bajnokot, így annak ellenére is megnyugtató előnnyel utazhat a jövő szerdai visszavágóra, hogy a katalánok az előző körben 0-4-es első meccs után fordítottak a Paris Saint-Germain ellen.


A másik keddre tervezett mérkőzést szerdára halasztották, ugyanis három robbanás történt a stadionba tartó Dortmund csapatbuszának közelében. Az incidensben a németek spanyol hátvédje, Marc Bartra könnyebb sérülést szenvedett - üvegszilánkok vágták meg a karját -, így kórházba szállították. A mérkőzést szerdán 18.45-től rendezik meg.