Sikkasztás miatt megy börtönbe Nicolas Sarkozy volt bizalmasa

Fotó: MTI/EPA / Etienne Laurent

-

A nyomozásra szánt pénzekből fizetett prémiumokat.


Nicolas Sarkozy belügyminisztersége idején volt kabinet főnöke Claude Guéan, aki ellen négy másik személlyel együtt emeltek vádat. Az ügyészség szerint a volt kabinetfőnök a rendőri vezetők tudtával a nyomozásokra fordítható összegek egy részéből önmagának és kollégáinak prémiumokat fizetett ki.


A legfelsőbb bíróság megerősítette a 2015 novemberben hozott elsőfokú ítéletet, amely a volt kabinetfőnököt a szabadságvesztésen kívül 75 ezer euró pénzbírság megfizetésére is kötelezte, és öt évre eltiltotta minden állami funkciótól. Claude Guéant a belügyminisztériumból az elnöki hivatalba is követte Sarkozyt, sőt a hivatal vezetője lett a jobboldal 2007-es választási győzelmét követően, majd 2011-ben az államfő őt nevezte ki belügyminiszternek. Utóbbi tisztséget 2012 májusáig, Sarkozy választási vereségéig töltötte be.


Claude Guéan Sarkozy belügyminisztersége idején volt kabinetfőnök


A vád szerint Michel Gaudin, a rendőrség egykori vezetője – aki később a legnagyobb ellenzéki párt élén Sarkozy kabinetfőnöke volt – 2002 és 2004 között havonta 10 ezer eurót adott át készpénzben a kabinetfőnöknek, aki az összeg felét megtartotta magának, a másik felét pedig szétosztotta Sarkozy három közvetlen munkatársának. A gyanúsítottak összesen 210 ezer eurót sikkasztottak el a vád szerint. A volt rendőrfőnököt 18 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, a többi három vádlott 6 hónaptól egy évig terjedő felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott.

Claude Guéant a perben azt állította, hogy azért volt szükség erre a megoldásra, mert a belügyi vezetők prémiumait 2001-ig a miniszterelnöki hivatal külön keretéből fedezte a kormányzat, de annak megszüntetése után alig járt nekik költségtérítés. A bíróság szerint viszont Claude Guéant szándékosan választott átláthatatlan megoldást a bónuszok kifizetésére.