Sikerrel járt az LMP, lesz vitanap a paksi bővítésről

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd / MTI/Koszticsák Szilárd

-

A baloldali ellenzék, köztük Gyurcsány Ferenc támogatásával összegyűlt a kellő számú aláírás, így lesz politikai vitanap a paksi atomerőmű bővítéséről. A kezdeményező LMP szerint az orosz hitelből, orosz technikával megvalósuló bővítés alapvetően elhibázott, és igencsak kockázatos projekt, és ellehetetleníti a megújuló energiatermelést.


Sikerült összegyűjtenie az LMP-nek a kellő számú képviselői aláírást, így lesz politikai vitanap az Országgyűlésben a paksi atomerőmű bővítéséről. A „Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?” című kezdeményezést, illetve a negyven aláírást pénteken nyújtották be a parlamentnek. A házszabály szerint a vitanapot a péntektől számított 14. és 28. nap közt kell megtartani, vagyis valamikor június végén, július elején lehet.   Az LMP öt képviselője a kezdeményezésben azt írta: „a kormány a szakmai nyilvánosság és a társadalom széles rétegeinek kizárásával, a fenntarthatósági szempontokat teljességgel semmibe véve tárgyalta le a Paksi Atomerőmű bővítését az orosz féllel”. A párt szerint a bővítés „kiemelkedő környezeti és gazdasági kockázatokkal jár”, és „száz évre kényszerpályára helyezi a magyar energiastratégiát”, lehetetlenné téve a megújuló források térnyerését.   „A vitanapon az Orbán-kormány elmúlt négyéves teljesítményének is szóba kell kerülnie: mit ért el a kormány az alternatív energiafonások fejlesztése, az általuk lehetővé tett munkateremtés terén?” – írták az LMP-s képviselők. A kezdeményezést rajtuk kívül támogatta az MSZP frakciója, illetve az Együtt-PM és a DK független képviselői is. Aláírta utóbbi párt vezetője, Gyurcsány Ferenc is, aki miniszterelnökként 2009 elején kezdeményezte az erőmű bővítését lehetővé tevő parlamenti határozatot.   Az Orbán-kabinet idén januárban kötött megállapodást az orosz kormánnyal, amely szerint az orosz fél építheti meg Pakson az atomerőmű két új, egyenként legalább ezer megawattos blokkját. Az építésre az orosz fél egy másik, jelenleg a parlament előtt lévő megállapodás alapján 10 milliárd euró hitelt nyújt, amelyet az új blokkok üzembe helyezésétől, de legkésőbb 2026-tól kezdve kell törleszteni, 21 éven keresztül. A kormány szerint az új atomerőmű olcsó energiát biztosít majd, így növeli az ország versenyképességét. Az ezt megalapozó számításokat ugyanakkor nem hajlandó nyilvánosságra hozni.